Keleti Ferenc et al. (szerk.): Pest megye múltjából. Tanulmányok (Budapest, 1965)
Petróci Sándor: Pest megye újjátelepülése 1711 - 1760
járásban itt-ott tartottak is már sertést, ez számszerűen nem lehetett jelentős. A váci járásban azonban minden jobbágy családra egy anyadisznó jut.111 1744-re általános lesz a disznótartás—bizonyára ennek is szerepe van az árpavetés ebben az időszakban bekövetkező ugrásszerű növekedésben. 1760-ig azonban lényegesen csak a solti járásban emelkedik az anyadisznók száma talán Bácska közelsége és a dél felől terjedő kukoricatermesztés megindulása miatt. A kecskeméti járásban nyilván külterjes, csordára járó még a sertéstartás: azért csökken az anyadisznók száma is 1760-ra, csakúgy, mint a többi legelőjószágé. A váci és pilisi járás erdőségei továbbra is lehetővé teszik a makkoltatást, így az anyadisznók száma a népesség számarányának mértékében lassú növekedést mutat. Pest megye két-két járásának: az erdős vidéki váci és pilisi, a síkvidéki kecskeméti és solti — gazdasági életének döntő különbsége a külterjes állattartásban mutatkozik. A kecskeméti járás nagy részét borító homok mezőgazdasági művelésre — főképpen az akkori igen alacsony terméshozamokat tekintve — nem volt alkalmas. Esetleges gabonafölöslege is nehezen értékesíthető. Továbbra is megmarad azonban a pusztázó állattartás, hiszen a lábon hajtható marha a külföldi piacoknak is keresett árucikke volt.112 Érthető tehát, hogy a megyében összeírt anyajuhoknak 1728-ban 46%-a, 1744-ben 60%-a, de még 1760-ban is 50%-a a kecskeméti járásban legel. 1728 és 1744 között az anyajuhok száma a kecskeméti járásban megháromszorozódik, a pilisiben és Soltiban kétszeresére sem nő, a váciban pedig a lakosság jelentős növekedése mellett is mindössze 7 %-kal emelkedik. Jellemző, hogy a szántóterület már 1744 után a solti járásban nem növekedik, 1760-ig a csordaállomány, de a juhok száma is kétszerese lesz az 1744. évinek. A lakosság az állatállományból nyerhető jövedelem növelésével küzd az elszegényedés ellen úgy, mint ahogyan a mezővárosok gazdag jobbágyai az Urbárium bevezetése után.113 Kecskemét gazdagságát — bortermése mellett — a külterjes állatállománya biztosítja. 1728-ban a megye 4326 csordabeli jószágából — tinó borjú, ménes ló, csikó — 1103 a ,,három városé”. Kecskemét azonban a megyén kívüli bérelt pusztákon 3662 számos jószágot és 6162 anyajuhot legeltet!114 A legelőn tartott állatok száma, a „három városban” — és a pusztákat bérlő Kecskemét városban is — a század ötvenes éveiben a legnagyobb. Az akkor kezdődő gabona-konktúra kedvező értékesítési lehetőségei miatt jelentősen növekszik a szántó-terület, következés képpen a megfogyatkozott legelőkön csökken az állattartás lehetősége is. Kecskemét gazdasági életében nemcsak a külterjes állattartásnak, de a megyén kívüli puszták bérletének is nagy szerepe van, hiszen — ugyancsak a táblázat szerint 1744-ben még gabonát is többet termeltek a megyén kívüli pusztán, mint a város határában, sőt még a legelőfeltörés után 1760-ban is az összes gabona egyharmadát a pusztákon aratták. Ezeknek az adatoknak ismeretében érthető: miért növekszik olyan gyorsan Kecskemét lakóinak száma a XVIII. század első felében és miért itt élnek a megye leggazdagabb görög kereskedői, miért tud itt megélni már 1728-ban is két ötvös mester, mikor a környékbeli falvakban még a legszükségesebb szolgáltató zsellériparosok sem tudnak megtelepedni.115 Az állatállomány fejlődésének vizsgálatánál, sokkal több kérdést vet fel a gabonatermesztés kérdése. Ha Bálint szerint „az alföldi részekre az ürmérték kérdése megoldásra vár.”.116 E tanulmánynak nem lehet célja ennek a kérdésnek megoldása: azért nem is vállalkozhatik az akkori mértékekben adott terméseredményeknek a ma használatos mértékekre való átszámítására. Ezért 8 113
