Pataki Ferenc: Ceglédi emlékhelyek (Cegléd, 1988)
Ceglédi emlékhelyek
60 Néptanács megalakulása emléktábla 1918. október 31-én délben már megérkezett Ceglédre a hír az őszirózsás forradalom eseményeiről, melyet lelkesedéssel fogadott a város. Másnap, november 1-jén megalakult a polgári demokratikus forradalom helyi hatalmi szervezete: a Ceglédi Nemzeti Tanács. Vezetősége a város módosabb polgáraiból került ki, de ott volt már közöttük a munkásság számos képviselője is. A frontról visszatérő katonák a Katonatanácsban tömörültek, szerveződött a szocialista párt is, a szegényparasztság is. A Nemzeti Tanács 1919. március 10-i ülésén megjelent katonák, munkások és szegényparasztok, mint a Néptanács képviselői-a Nemzeti Tanács tehetetlen polgári képviselőitől - átvették a város ügyeinek az intézését, 10 nappal korábban, mint a Tanácshatalom országosan. Ezzel az átvétellel Cegléden a tényleges hatalom is a munkásság és a szegényparasztság képviselőinek a kezébe került. Már az első ülésen jelentős határozatokat hoztak a város élelmezésének javítására. (Részletesen Id. Nagy Dezső: A tanácshatalom története Cegléden. CEGLÉDI FÜZETEK 7. szám.)