Pásztor Mihály: A fehérterror néhány jelensége. Pest megye 1919 - 1920 - Pest megyei levéltári füzetek 8. (Budapest, 1985)

I. Az ellenforradalmi erők előkészületei a Tanácsköztársaság megdöntésére, s az azt követő terrorra

ellen nincs kifogásom, melyet Prónay százados ur vezet, bár ezt a századot a tudtom nélkül állították fel,.. De helyesnek tartom, ha ez az egység mostantól fogva Szegeden és a katonai körzetben semmiféle 31 rendőri szolgálatot nem teljesit." Majd tudatta még, hogy a Prónay­­tisztek kardot, szuronyt hordhatnak, de más fegyvert nem. A franci­ák engedélyének hiánya érdemében nem zavarta Prónayékat a törzs­század szervezésében. Kb. egy hétig tartott az "első jelentkezők" fel­vétele, amit Gömbös "kiutaló-határozata" is igazolt. "Érdekesség," hogy egy évvel később az "első jelentkezők” döntő többségét változat­lanul a - közben zászlóaljjá nőtt - prónay-zászlóaljnáltaláljuk, de az "alapitóknak" csak töredéke maradt Prónaynál ! Nem elképzelhetetlen, hogy az "alapitás" és az "első jelentkezés" igen rövid időhatárán be­lül, vagy a "feladatok" "konkrét" megvalósításánál derült csak egész pontosan ki, hogy mire is vállalkoztak, amit a későbbi első 'jelent­kezők" már "eleve reálisan tudtak", de a korábbi "alapitók" még csak általánosságokban ismerhettek az alapitás időszakában ? ! Dr. Kelemen Sándor - már idézett - müve alapján jelölhették egyes szerzők a Prónay-század megalakulásának időpontjaként junius 14-et. így pl. Dósa Rudolfné : "Gömbössel megegyezve junius 14-én létrehoztak egy különleges tiszti századot Prónay vezetésével. Ez volt az un. "gárdaszázad" (v.törzsszázad). Kezdetben 80 főből, majd kb. 32 200 főből állott." Az "Ostenburg-vadászok” 1920. augusztus 8-án - az akkor Pest megyei Pesthidegkuton - lapot adtak ki : "A Magyar Katona" cimmel. A szerkesztőség csak az első számot állította össze Pesthidegkuton. Szeptember 8-án már Budapesten, a Palace-szállóban, 1921. január 2-től a szemközti Metropol-szállóban, és végül : az 1921. december 4-én megjelent - valószinüleg utolsó számukat - a Trefort utca 3 sz. 39

Next

/
Oldalképek
Tartalom