Pásztor Mihály: A fehérterror néhány jelensége. Pest megye 1919 - 1920 - Pest megyei levéltári füzetek 8. (Budapest, 1985)

IV. A fehérterror harmadik szakasza

A m. kir. Csendőrség felügyelőjének ügyésze 1922. május 16-án U. 244. 21. sz. felmentő határozatában megállapította, hogy 1920. évi május hónapban Fegyvemeken a Schwarcz-féle kastélyban Goldberger Farkas dévaványai lakost, izraelita kántort és metszőt, Kalmár József 24 éves, Rosenfeld Jenő 21 éves, törökszentmiklósi lakost, egy 35-40 éves és egy 40 évesnek látszó "... két ismeretlen polgári egyént kü­lönböző módon akként bántalmaztak, hogy ezeknek hatalála következett „138 be... Az ügyész ezekben az ügyekben kihallgatta Vitéz Molnár Endre főhadnagyot, aki közölte : hallott ugyan arról, hogy a nevezetteket Fegyverneken a Schwarcz-kastély kertjében elföldelve megtalálták de arról nem tud, hogy nevezettek, valamint a fent emlitett két ismeretlen egyén mikor és hogyan, ill. kiknek a bűncselekménye foly­tán vesztették életüket. Molnár fhgy. vallomása szerint, Fegyveme­ken csak időnként tartózkodott, mert nagyrészt a vidéken volt elfog­lalva, s igy nem tartja kizártnak, hogy Goldberger Farkas és társai az izgatott kedélyállapotban lévő Fegyvernek községi lakosság és a különítmény ismeretlen tagjának, ill. tagjainak összejátszása folytán az ő tudtán kívül egyéni akció áldozatai lettek. Ezen feltevését még azzal is támogatva látja, hogy az igazolvánnyal elbocsájtottak elfogá­sa, kivégzése, elföldelése nehézségekbe nem ütközött, mert a kastély kertje körülkerítve nincsen, s erdőszerü jellegénél fogva könnyen megközelíthető, s miután igy megfelelően át nem tekinthető, bűncse­lekmény elkövetésére kiválóan alkalmas hely a kommunizmus hatá­sa alatt álló -lakosság, a hazafias céltól áthatott századbeli egyének támogatása mellett feltűnés nélkül cselekedhetett. . .. Az is előfor­dult, amint Maritorisz Gyula és társai mezőtúri lakosok vallomásából megállapittatott, hogy az alakulat egyik-másik névleg ismeretlen al­tisztje, sőt Molnár fhgy. is, kihallgatásuk alkalmával említetteket Ut- 256

Next

/
Oldalképek
Tartalom