Nagy Dezső: A ceglédi földmunkásmozgalom története 1919-ig - Ceglédi füzetek 10. (Budapest, 1960)
II. "Fecseg a felszín és hallgat a mély". 1877 - 1890
- 8 -keidet, de idő folytán oly intézménnyé fejlődhetik, hogy a kéaőkori unokák dicsőségünknek fogják mondani, hogy as ő nagyapjuk ia egyik alapitőja Tolt ezen vasárnapi iskolának, amely nemcsak Ceglédre, hanem egész nagy környékére is áldást áraszt." /II/ E tervek és elgondolások akkor nem válhattak valóra, üj osztálynak, uj ideológiának kellett szerveződni a magyar társadalom méhében, hogy az ilyen és hasonló tervek megvalósulhassanak a közösség érdekében. Táncsics Mihály érdemeiból - ki a köznépre függesztette jővóbe látó szemeit, naivsága, következetlensége, ideológiai bizonytalansága ellenére - mindez nem von le semmit. Táncsics Mihály elkésett reformer volt Cegléden,mert a múló évek, melyek alatt a társadalmi ellentétek egyre jobban kiéleződtek, bebizonyították, hogy nem reformok, hanem osak forradalmak utján lehet egy adott társadalmat megváltoztatni. Ezek a forradalmi elvek, s az ezeket megvalósító emberek már éltek Táncsios itttartőzkodása idején, de mintegy 2o évet kellett várni, hogy felnőjenek és megértsék a megvalósítandó feladatokat. II./ "?ecseg a felszín és hallgat a mély,* 1877-1890. Táncsics távozása után látszólag zavartalanul folydogált a városi köz- és pártélet szennyvize. Alig zavarta meg a duplatokáju cívisek emésztését a polgármester leváltásal883- ban. Hagy harc indult ez állásért, nagy pártcsaták közepette. Bárki is legyen azonban a polgármester, lényeges változás alig történik. 1884-ben a helyi hatóságok erélytelensége folytán a Verhovay párt tagjai megdobálták az ideérkezett függetlenségi szónokokat. A BM leváltja a rendőrkapitányt, s B. Molnár 8smut, az időközben visszahelyzett polgármestert felfüggeszti,ki lemond állásáról. Károlyi Kálmán lett a polgármester, de ellene