Nagy Dezső: A tanácshatalom története Cegléden - Ceglédi füzetek 7. (Budapest, 1959)
II. A polgári forradalomtól a proletárdiktatúráig, 1918. okt. 30 - 1919. III. 10-ig
- Io -szemléletű forrásaink sea tagadják. November 2-án a közgyűlés kimondja, hogy mindenben csatlakozik a Bemzeti Tanácshoz. Dr.Dobos Sándor indítTányéra elhatározzák,hogy Kossuth Lajos érdemeinek törvénybeiktatás át kérik az országgyűléstől és Károlyi Mihályt - aki ezidőben a város országgyűlési képviselője volt - Üdv3zlik./12/ Minden erővel és ténykedéssel konzerválni igyekeztek a lényegében már túlhaladott "őszirózsás" forradalom célkitűzéseit. A haladó erők is koncentrálódtak a háború befejeztekor. A Katonatanácsban tömörültek a frontról visszaérkezett szocialista gondolkodású volt katonák. Szerveződött a ■socialista párt is, melynek titkára Reiner Albert volt, s a Tanácsköztársaság bukásáig viselte e tisztséget.Előtérbe kerültek az egykori agrárszocialisták, Urbán Pál és mások, 8 néhány ipari munkás is csatlakozott e baloldali maghoz. A Munkás-Paraszt-Katonatanács súlyára jellemző, hogy számos feladat elvégzését rábízták,s az egyes állások betöltésében is számításba vették. Mindebből arra következtetünk, hogy Cegléden is volt bizonyos tendencia & kettős hatalom létrehozására. A nehézségek azonban nem kevesbednek. A Nemzeti Tanács polgári vezetői félnek a nemzetőrségtől és szorgalmazzák illetményeik kifizetését,nehogy az emiatt támadó forrongás lehetősége megzavarja a véglegesnek hitt polgári hat alom berendezkedését. December 19-én a közgyűlés Károlyi Mihályt, aki ekkor már köztársasági elnök volt, díszpolgárrá választja, /13/Az oklevelet átadó küldöttség vezetőjének Károlyi azt feleli «"Várni kellett volna vele." Hogy mennyire csak a hatalomhoz való törleszkedés,alázatosság és gyalázatosság volt a Nemzeti Tanács polgári tagjainak e ténykedése, bizonyltja a néhány hónap múltán megtartott újabb "polgári közgyűlés"1919 okt. 16-án,amikor Károlyit megfosztották diszpolgáraáfától.