Kende János - Szerényi Imre (szerk.): Munkásmozgalmi életrajzok Pest megyéből (Szentendre, 1985)
Munkásmozgalmi életrajzok Pest megyéből
92 telki Főműhelybe (Landler Jenő Járműjavító Üzem) és ott dolgozott 1967-ig, nyugdíjaztatásáig. 1948-ban belépett a Magyar Kommunista Pártba és 1950-től 1961-ig alapszervezeti titkárként tevékenykedett. 1956-ban elsők között volt, akik a pártot újjászervezték és belépett a Munkásőrségbe. Nyugdíjazása után rendszeresen részt vett Maglód község alapszervezetének munkájában és mint községi tanácstag is végzett társadalmi munkát. Párttagságát 1928-tól ismerték el. SZABÓ ISTVÁN Kiskunlacháza, 1901 — 1974 Lakatos, 1917-től vett részt a munkásmozgalomban. 1918 márciusában Hatvanba került a MÁV-hoz szemafor-lakatosnak és rögtön bekapcsolódott az ifjúmunkásmozgalomba. A Vörös Hadseregben lett tagja a pártnak. A Tanácsköztársaság megdöntése után letartóztatták és két évig az egri börtönben tartották fogva, innen a zalaegerszegi internálótáborba vitték, ahol három évet ült. Szabadulása után Karcagra ment dolgozni, ahol öt évig rendőri felügyelet alatt állt. Ennek ellenére itt is bekapcsolódott a mozgalmi munkába. 1934-ben felkerült Budapestre a MÁV Északi Főműhelyébe dolgozni, Zuglóban részt vett a KMP illegális munkájában. 1944 tavaszán internálták, de sikerült megszöknie, Maglódon rejtőzött el. A felszabadulás után részt vett a fasiszták által telepített aknák fölszedésében és hatástalanításában, valamint Rákostól Mendéig a vasút helyreállításában. Maglód községben alapító tagja volt a Magyar Kommunista Pártnak, a Nemzeti Bizottságnak, titkára volt a Vasutas Szakszervezetnek. 1949-ben az Északijármű Javító mozdonyszereldéjének volt a párttitkára. Az 1956-os ellenforradalom ideje alatt Maglód állomáson teljesített szolgálatot, nagy részben az ő szervező munkájának köszönhető, hogy az ottrekedt 150 vasúti kocsit sikerült megőrizni. Az 1960-as évek elején nyugdíjba ment, de továbbra is végzett társadalmi munkát. Párttagságát 1919-től, a munkásmozgalomban való részvételét 1917-től ismerték el. G. SZABÓ JÁNOS Vecsés, 1879-1919 Földmunkás, 1919-ben Vecsésen a forradalmi törvényszék elnöke. Tagja volt az első Ideiglenes Vármegyei Direktóriumnak, majd Bonyhádra küldték szervező munkára. Később Tolnára került, ahol 1919. június 23-án hajnalban a Dózsa laktanyában fehér ellenforradalmi terroristák váratlan támadással meglepték és meggyilkolták.