Kende János - Szerényi Imre (szerk.): Munkásmozgalmi életrajzok Pest megyéből (Szentendre, 1985)

Munkásmozgalmi életrajzok Pest megyéből

63 egy évig Romániában élt, ahonnan viszontagságos úton került vissza ismét Bu­dapestre. A BSZKRT-hoz vették fel kovácsnak, bekapcsolódott a vasas szak­­szervezeti mozgalomba, s rövidesen bizalmi lett. 1925-ben belépett az MSZDP- be. A VII. kerületi szervezetben hosszabb ideig vezetőségi tag, 1929-től 1936-ig a Gyermekbarát Egyesület vezetőségi tagja volt. Harcos baloldali magatartása miatt 1927-ben a BSZKRT-tól elbocsátották, majd a Rock Gépgyárban sikerült elhelyezkednie, ahol csakhamar újból bizalmi lett. 1938-tól a nyomdaiparban dolgozott. Mindvégig az MSZDP baloldalához tartozott. A felszabadulás után is tagja maradt alapszervezete vezetőségének, a két munkáspárt egyesülése révén az MDP tagja lett. 1949-ben Tárnokra költözött és a későbbiek során az érdi állami gazdaság dolgozója lett, innen került nyugdíjba. Községében aktív párttag és 1957-ben a Munkásőrség tagjaként vett részt a kon­szolidáció nehéz munkájában. Párttagságát és munkásmozgalmi múltját 1925-től ismerték el. MARÓTI (Maróthy) LAJOS Makád, 1881-1969 1910-ben költözött Vácra. Géplakatos volt a Budapesti Elektromos Művek­nél. A polgári demokratikus forradalom győzelme Maró ti Lajost Horvátország­ban érte. Visszasietett Budapestre, s a Vasas Szakszervezetnél jelentkezett. In­nen átküldték a Hadügyminisztériumba, ahol a nemzetőrség megszervezésénél kapott beosztást. Itt együtt dolgozott Stromfeld Auréllal. A Tanácsköztársaság kikiáltásának napján a váci szervezett munkások kérésére a Hadügyminiszté­riumból Vácra ment és a váci direktórium tagja lett, mint szocializáló és jog­ügyi megbízott. Áprilisban a megalakult Váci Járási Munkástanács és a Vármegyei Munkástanács tagjai között találjuk. Az ellenforradalom hatalomra jutása után hat év fegyházra és tíz év hivatalvesztésre ítélték. A börtönből való szabadulása után Kispestre költözött, a Hoffer (ma Vörös Csillag) traktorgyárban, mint mű­vezető dolgozott. Részt vett az illegális KMP munkájában. Nyugdíjazása után visszaköltözött Vácra. Párttagságát 1919-től, munkásmozgalmi múltját 1903- tól ismerték el. MATHEIKA JÁNOS Budapest, 1895-1940 Kommunista irodalmár. Hivatásos katonatisztből lett tisztviselő fia volt. Hamar megözvegyült édesanyjával Vácott telepedett le, s ott végezte iskoláit is. Budapesten kezdte meg egyetemi tanulmányait, majd az első világháború kitörésekor önként jelentkezett katonának. Harcolt az olasz és az orosz fronton, orosz fogságba esett, s onnan mint rokkant, a Vöröskereszt révén került haza 1917-ben. A háborúból kiábrándulva belépett az MSZDP-be és a váci haladó sajtó munkatársa lett. A polgári demokratikus forradalom idején lett kommu­nistává, 1919 március elején csatlakozott a KMP-hez. A Tanácsköztársaság

Next

/
Oldalképek
Tartalom