Szabó Alfréd (szerk.): Munkás- és szegényparaszt-mozgalmak Cegléden 1945-ig. Részletek a város politikatörténetéből (Cegléd, 1979)
IV. Cegléd a Tanácsköztársaság időszakában
napján a vasasszázad még Léván volt, hol a főtéren felsorakozott csapatokhoz Pogány József, az V. hadtest parancsnoka lelkesítő beszédet intézett. A beszédre — Nyújtó Ferenc visszaemlékezése szerint — szükség is volt, mert a közelgő fegyverszünet megkötésének híre a csapatok harci szellemének hanyatlását eredményezte. Június 24-én hajnali 5 órakor az egész északi fronton érvénybe lépett a fegyverszünet. A csapatoknak ezt Pogány hadtestparancsnok jelentette be. Június 30-án megkezdődött a visszavonulás a demarkációs vonalra. A visszavonulást, a Duna—Tisza közére való átcsoportosítást Stromfeld Aurél, a Vörös Hadsereg vezérkari főnöke irányította, bár ekkor már lemondott, mivel nem értett egyet a visszavonulással. A visszavonulást a 30. gyalogezred II. zászlóalja is a parancs szerint megkezdte. A tiszai átkelés A tiszai átkelés hadművelete részletes tervét a főparancsnokság még július közepén ismertette a hadosztályparancsnokságokkal. A 2. hadosztályparancsnokság 716/10. szám alatt ismertette az átkelés részletes tervét az alárendeltségekben harcoló ezredekkel. Ezen intézkedés szerint a 30. gyalogezred mindkét zászlóalja részint csónakokon, részint a csongrádi hídon — a 38. gyalogezred után — kel át a Tiszán. A 2. hadosztály összpontosított támadása Szentes ellen július 21-én, a reggeli órákban indult el. A 15. gyalogezred hajnalban átkelt a Kurca-patakon, s a műút és a vasútvonal közötti sávon: a Nagy-hegy szőlőtelepein keresztül, a Csongrád—Szentes közötti vasúti töltésen, a tehénjáráson át, a Sipos-féle szélmalmok táján közvetlenül a város alá érkezett. A 38. gyalogezred két zászlóalja szintén a reggeli órákban átkelt a Kurca-patakon, s a nyugat-keleti irányú utcákon a vasút felé nyomult. Keletről a 11/68. zászlóalj Szegvárról elindult megerősített százada a szentesi MÁV-állomás felé nyomult. A román katonaság pánikszerűen menekült a városból, már este a főtérre rendeltek közel 100 parasztszekeret, melyeken a reggeli órákban igyekeztek elmenekülni. A menekülő román gyalogosokat a vasúton inneni nagy vásártéren — ahol most új lakótelep van — a 38. gyalogezred egyik egysége bekerítette, s erős géppuskatűz alá vette. Még a délutáni órákban erre a térre vöröstüzérség érkezett, melynek biztosítására a 30. gyalogezred II. zászlóaljának, a ceglédi munkászászlóaljnak géppuskás századát vezényelték ki. A mindszenti harcokra Nyújtó Ferenc — egykori vöröskatona — így emlékezik vissza: „Védőállásaink Mindszentnél a vasúton túl, de a Pallavicíni-majoron innen voltak. Vonalunk hosszan elnyúlt: tarlókon, bokros és ligetes terepen. A tüzéreink derekas munkát végeztek, egy román gyalogsági támadást az üteg ellen maguk a tüzérek karabéllyal vertek vissza. A románok nyomása egyre erősödött, a községekben meg akartunk kapaszkodni. Hosszú és egyenes utcák nyílnak a tiszai átjáróhoz, tüzéreink egy utca kereszteződésénél kartáccsal tartották vissza az ellenséget. De szinte bekerítettek, magam is — kisebb egységemmel — csak nehezen tudtam kér észtül jönni a románok gyűrűjén. Az átkelőhelynél a visszavonulásunkat a géppuskásszázad fedezte. A román tüzérség lőtte az átkelést, de ez nem okozott nagyobb veszteséget. Mindenki átjött, magam is sebesült voltam már ekkor. A viszavonulást fedező két géppuska kezelőlegénysége életét vesztette. Nagyszerű katonák voltak, proletárhősök voltak...” Július 24-én késő este és másnap kora hajnalban hagyták el a vöröscsapatok Szentest. Éjjel a fogatolt oszlopok hosszú sora, szürkületkor a tüzérség egyes ütegei, lovas alakulatok és gyalogos egységek vonultak a híd felé. A szentesi har50
