Szabó Alfréd (szerk.): Munkás- és szegényparaszt-mozgalmak Cegléden 1945-ig. Részletek a város politikatörténetéből (Cegléd, 1979)
IV. Cegléd a Tanácsköztársaság időszakában
hiánytól gyötört és elcsigázott nép, közöttük is elsősorban az asszonyok — az ellenforradalmi uszítok hatására — zendülést robbantott ki. Az asszonyok lázadása inkább spontán tiltakozásnak, mint politikai ellenforradalmi akciónak tekintendő. A nyomasztó élelemhiány miatt keseredtek el és ez az elkeseredés vezette őket a demonstrációra. Az események vázlata röviden: a félrevezetett és felizgatott asszonyok lázadozva követelték az ennivalót és megalapozatlan vádakat hangoztatva a munkástanács ellen, végigjárták az Intézőbizottság tagjainak lakását. A városi zendülés és zavargás a városi Intézőbizottság és a direktórium átszervezését is maga után vonta. Vágó Béla, népbiztos, hadtestparancsnok pedig a felszított szenvedélyek elhatalmasodásának megakadályozására statáriumot hirdetett ki a városban. Mindezekre a lépésekre határozottan szükség volt, mert ugyanakkor a Magyar Tanácsköztársaság katonapolitikai helyzete is rosszabbodott. Bármennyire jogos volt is a „hátország”, köztük a ceglédi asszonyok élelmiszerellátás iránti panasza, a türelmetlenség és a felzaklatott kedélyek az ellenforradalmi erők malmára hajtották a vizet. Kiderült ez abból is, hogy a lázadás antiszemita jelszavak hangoztatásával is társult. A statárium mellett a sorozatosan tartott népgyűléseken is igyekeztek a szónokok a felzaklatott kedélyeket lecsillapítani. A ceglédi munkástanács állandóan ülésezett és határozottan állást foglalt a kialakult helyzetet illetően. A „Népakarat” június 22-i száma közölte: „Akik meg akarják bontani a Tanácsköztársaság rendjét, legyenek akár burzsujok, akár proletárok, azokkal szemben a legteljesebb kíméletlenséggel járunk el... Kijelentették továbbá, hogy: „A legteljesebb mértékben elítélik a zavargásokat, amelyeket a félrevezetett asszonyok hajtottak végre. Mindent megtesznek az élelmiszerek beszerzésére és megnyugvást keltő helyes elosztására. Akik ezentúl a zavargásokban részt vesznek, azok az ellenforradalom vak eszközei és velük szemben ily módon kell eljárni.” Vágó Béla és Urbán Pál igyekeztek meggyőzni az asszonyokat, hogy ne üljenek fel a felbújtóknak és a rémhírterjesztőknek. Urbán Pál felhívással fordult a földműves proletárokhoz és komoly hangon intette azokat, akik szabotálással, árurejtegetéssel vagy egyéb módon próbálnák megakadályozni a proletárdiktatúra célkitűzéseit. „A népgyűlésen tartott beszédembe egyes elvtársak közbeszóltak, mondván — mi csak akkor aratunk, ha az általunk learatott gabona felett mi magunk rendelkezhetünk! Ennek a kívánságnak sem én, sem Vágó népbiztos eleget tenni nem tudunk. Efelett a kérdés felett egyedül és kizárólag a Kormányzótanácsnak van joga határozni. Ez egyáltalán nem lehet ok arra, hogy ne arassunk és kitegyék ezt a kifosztott, elpusztított országot, ennek lakosságát a nyomornak, az éhségnek. Ki venné ezt a lelketekre közül etek!... Aki megszegi a Tanácsköztársaság rendeletéit, szigorú büntetésnek teszi ki magát”. Gazdaságpolitika Cegléden a Tanácsköztársaság időszakában A Kormányzótanács már a március 26-án kiadott IX. számú rendeletével köztulajdonba vette mindazokat az ipari és egyéb üzemeket, amelyek munkáslétszáma a 20-at meghaladta. Ezzel lényegében megszüntette a kizsákmányolást és megteremtette a szocialista gazdaság alapjait az ipar terén. Cegléden nem voltak még jelentősebb középüzemek sem, ennek ellenére a helyi munkásság kívánságára a 20-nál kevesebb munkással dolgozó üzemeket és egyéb vállalkozásokat is szocializálták. Április végén már arról értesülünk, hogy Cegléd az Alföldön 39
