Szabó Alfréd (szerk.): Munkás- és szegényparaszt-mozgalmak Cegléden 1945-ig. Részletek a város politikatörténetéből (Cegléd, 1979)
II. Cegléd az első világháború idején
nem érte. Megváltozott azonban a helyzet 1918 júniusában. A pia vei fronton bekövetkezett katasztrófa után az osztrák—magyar haderő az egyik vereséget a másik után szenvedte. Ennek következtében megingott a magyar uralkodó osztályok hatalma is. Júniusban — a januárihoz hasonló méretű — hatalmas tömegsztrájk rázta meg az országot. A sztrájkmozgalom június 20-án indult el a fővárosban, majd másnap átterjedt a vidékre is. Cegléd munkássága szintén bekapcsolódott e mozgalomba. Június 21-én itt is — akárcsak az egész országban — beszüntették a munkát a MÁV-műhely és a fűtőházak dolgozói, valamint a pályaudvari hordárok. A helyi ipari üzemek munkásai szolidárisak voltak a nagy sztrájk célkitűzéseivel. Június 21—27 között Cegléden is voltak zártkörű összejövetelek, melyeken a békét és az elnyomó kormány távozását követelték. Komolyabb megmozdulásra azonban nem került sor a városban az egy hét alatt. A lakosságra megfélemlítő hatással volt az, hogy közvetlenül az országos sztrájk előtt: június 10 és 20 között a katonai rendőrség nagy razziát rendezett Cegléden és sok katonaszökevényt, valamint őket rejtegető egyént letartóztatott. „Megnehezült az idők járása felettünk” — a helyi sajtó e június végi kommentárja kifejezi a ceglédi baloldali közvélemény elkeseredését afelett, hogy a harc vereséggel ért véget. A sztrájk sikertelensége miatt elkeseredés nyomta rá a bélyegét a ceglédi földmunkások június 30-i gyűlésére is. Nyisztor György volt a megmozdulás szónoka. Ismertette a sztrájk céljait és bukásának okait. Igyekezett a csüggedt hangulatot feloldani. A további szervezkedés fontosságát hangoztatta, „és megmagyarázta, hogy a munkások csak az összetartás erejével segíthetnek magukon.” Nyisztor lelkes beszéde nyomán a gyűlés jobb hangulatban ért véget, mint amilyennek indult. A földmunkások mozgalma azonban a nyári hónapokban igen eredménytelen volt a városban és környékén. Más szakmák dolgozói körében sem került sor érdemleges tevékenységre június és október között. Az egyetlen említésre méltó megmozdulást a vasúti dolgozók szervezték. Ceglédbercelen ugyanis szeptember 15-én a MÁV-munkások gyűlést rendeztek, és erre sokan mentek Ceglédről is. A távirdamunkások viszont ebben az időszakban egyetlen összejövetelt sem tartottak. Eseménytelen volt a mozgalmi élet nemcsak az egyes szakmák körében, hanem magában a helyi Szociáldemokrata Pártban is. Ez utóbbinak tagjai zárt körben vitatkoztak ugyan a politikai helyzetről, de július és szeptember között egyetlen említésre méltó akciót sem kezdeményeztek. A mozgalom június végén és júliusban kialakult helyzete elbizakodottá tette a helyi reakciót, azonban hamarosan véget ért az átmeneti nyugalom. Augusztus és szeptember folyamán — mikor nyomasztó volt a „vihar előtti csend”, — Cegléd város politikai élete éppen nem volt eseménytelen. A város két alkalommal olyan megnyilvánulás színhelye volt, melyek joggal keltettek feltűnést az egész országban. Az egyik nagy megmozdulás az augusztus 6-i asszonytüntetés volt. Ennek a spontán megmozdulásnak az előzményét a rendkívüli súlyos közellátási helyzet jelentette. Egyrészt a liszthiány érintette érzékenyen Cegléd lakosságát. A rekvirálások megfosztották a várost úgyszólván minden gabonájától. Helyesen bírálta ezt a „Czeglédi Űjság” „A szegények kenyere” című cikkében. „Cegléd városa sok olyan rendeletet kapott már Kürthy bárótól, Hadik gróftól és Windischgrätz hercegtől, közélelmezési miniszter „őkegyelmességeiktől”, melyek végrehajtásakor nemigen örvendezett a város vezérkara, sőt ellenük, bár ritkán és halkan, de tiltakozott is.” Másrészt a zsírhiány valósággal katasztrofális volt a városban. Cegléden már július közepétől kezdve az ellátatlanok — hosszú heteken keresztül — nem tudtak a nekik fejadagként járó zsírhoz hozzájutni. 25
