Magyar László - Péter Aladár: 75 éves asztaltársaság. A ceglédi asztalitenisz története (1931 - 2006) (Cegléd, 2007)
A ceglédi asztalitenisz története (1931 - 2006)
- Kudelich Géza- Nyíri Sándor 50% 30% A mi csapatunkat "az ág is húzta" ebben a bajnokságban (katonaság, főiskolai tanulmányok, csapatlétszámbővítés). A CVSE vezetői a szövetségnél próbáltak eljárni a szabályok megváltoztatásáért. A megyei CSB-on induló csapat a következő volt: Dr. Dervaderics János, Rónaszéki József, Bársony Ferenc és Bíró Imre. Ők megnyerik az ez évi bajnokságot, a nők a bronzérmet érdemelték ki. Újság volt még ebben az évben, hogy Gergye Zoltán hosszú kihagyás után ismét edzésbe állt. Kudelich Ferenc és a Tóth lányok sokat fejlődtek 1969-ben. Tóth Katalin 100 %-os volt a megyei CSB-n. Tóth Évát és Kudelich Ferencet meghívták az országos serdülő válogatott keretbe. Fletente egy alkalommal a fővárosban tartott edzéseken készültek a versenyekre, ahol a legjobbakkal együtt gyakorolhattak. Az év kiemelkedő eseménye, hogy átadják a CVSE Sportcsarnokot, ahol a jövőben az asztaliteniszezők is otthonra találhatnak. A korábbi évtizedekben számtalan teremben próbáltak megfelelő otthonhoz jutni a ceglédi asztaliteniszezők. Úgy tűnt, hogy a volt zsinagóga birtokA volt ceglédi zsinagóga épületének homlokzata. Vasutas Sportcsarnokként évtizedek óta remek sikerek és az edzések színhelye is. bavételével és átalakításával ez megoldódik. Kedvező változást jelentett az új helyszín, de mint később kiderült, mégsem jelentette az igazi megoldást... Az 1969. évi Alkotmány Kupán a férfi egyesf G. Bíró Albert nyerte, a párosban Farkas Alberttel csak a 3. helyen végeztek, miután az elődöntőben nagy meglepetésre kikaptak a nagykőrösi Kőházi - Erdei párostól. Vácott a megyei húszak versenyét G. Bíró Albert nyerte, Kudelich Géza a 4. helyen végzett. Az Úttörő Olimpia megyei döntőjében a lányoknál: 1. Tamasi Erzsébet (Abony) 2. Tóth Katalin I