Magyar László - Péter Aladár: 75 éves asztaltársaság. A ceglédi asztalitenisz története (1931 - 2006) (Cegléd, 2007)
A ceglédi asztalitenisz története (1931 - 2006)
2. Ceglédi Törekvés (Rónaszéki J., Kovács L, Gyura F.) 1956-ban a Ceglédi Törekvés női csapata az NB l-ben szerepel. Sajnos Máthé Sára a csapat kimagasló tudású, legjobb játékosa a Bp. Kinizsi SK-ba igazolt. Elvesztését nagyon sajnálták a ceglédi vezetők, de egyben azt is belátták, a tehetséges sportoló további fejlődése céljából ez volt a jó döntés. Az edzések a Hámán Kató iskola /ma Mészáros Lőrinc iskola / tornatermében zajlanak. A szakosztály vezetője Tóth István (1925 - 2001) lett. Tóth István edzőként és szakosztályvezetőként is sikeresen dolgozott. Petrényiné Kósik Katalin (1938-) Férje Petrányi Ferenc. Mint diák Kecskeméten kezdett el asztaliteniszezni, majd 1952- től a CVSE-ben folytatta Flódossy Sándor edző irányításával. A megyei bajnokságból az NB l-be vezették a ceglédi női csapatot. Máthé Sára eligazolása után a ceglédi csapat első számú játékosa volt. 1956-ban pedig az országos tizek bajnokság résztvevője.! 961-ben fejezte be a sportolást. A női csapat fiatal, az átlagéletkora 19 év.Néhány mérkőzés eredménye az első évben: Ceglédi Törekvés - Mahart: 9:7 Győzött: Kósik K. (4), Győri 1, Pálinkás E. (2-2), Tóthné (1) Ceglédi Törekvés - Győr: 5:11 Győzött: Kósik K. (3), Pálinkás E. (1), Papp É. (1) A csapat húzóembere ebben az időszakban Kósik Katalin, aki az országos felnőtt bajnokságon 16 közé jutott. Az országos ifjúsági tizek bajnokság résztvevői között volt Balázs Miklós és Kósik Katalin.