Lestyán Sándor: Az ismeretlen Táncsics - Budapest Székesfőváros várostörténeti monográfiái 16. (Budapest, 1945)

Előszó

oly spekulációkra fordítani máskor irtózzanak... Ha pedig ezen deficit fizetését az ország vállalná, jogában áll azt tenni, de ebből aztán én így okoskodom : ha az ország, illetőleg annak képviselőtestülete az országgyűlés és felelős magyar ministerium magára vállal oly költséget, (itt 26.000 forintot), mi csupán spekulátióra, spectaculumra fordíttatván 1867-dik év június havának 8-án az akkor Pesten volt nézők egy részének mulatságot okozva : még inkább magára vállalhatja azon összeget, mi az aldunasor eladásából bejőne, hogy e Dunapart sétánnyá varázsoltatnék át, a főváros nagyszerűsítése végett.«

A koronázási ünnep kiadásai váltották ki Táncsicsból ezeket a szavakat. Az utószó végén felhívja a polgárságot, hogy ne engedje a város javát, vagyonát »haszontalanságokra« fordítani, »ellenben ne kíméljétek azt, mit a főváros nagyszerűsítése és fejlődése követel«.

Első műve volt a »Fővárosunk«, mely második börtönbüntetése után került a közönség elé. Nem volt sem erkölcsi, sem anyagi sikere. A nyomdaszámla kifizetése miatt a legnagyobb gondjai voltak, Bartalits Imre sürgette, hogy fizessen, holott a könyvárusok alig-alig merték vállalni a munka forgalombahozatalát. Látása annyira rossz volt, hogy vezető nélkül tapodtat sem mozdulhatott. A »Munkások Újsága« egyik régi kihordóját, Fedor Józsefet vette maga mellé vezetőnek, csak úgy tudta elhagyni lakását. Mihez kezdjen? Pénzre volt szüksége, a napi kenyérgondok állandósultak, mint azelőtt is, gyakran, a legrosszabb időkben. Három másik könyvét vette a »Fővárosunk« friss, nyomdából kikerült kötetei mellé és Fedor József vezetésével felkereste a polgármesteri és alispáni hivatalt, ahol azzal adta át a könyveket: »osztassanak ki Pest városában vizsgák alkalmából gyei'mekeknek és pestmegyei német községekben is olyan gyermekeknek, kik a magyar nyelv megtanulásában szorgalmat, dicsérendő előmenetelt tanúsítanak.« Mondanunk sem kell, hogy sem a polgármesteri hivatal, sem a vármegye nem »osztotta ki« Táncsics könyveit.

Az »Életpályám« IV. kötetében írja Táncsics, hogy ezekután gyalog járta be a négy könyvvel Óbudát, Budakeszit, Budaörsöt, Promontort, Taksonyt, Harasztit, Soroksárt, tanítóknak, plébánosoknak osztogatta, arra kérve őket, hogy buzdítsák az ifjú nemzedéket a magyar nyelv tanulására.

Soroksáron ott is tartották magyar nyelvoktatónak. Örült, hogy kimehetett, hiszen a fővárosban, melynek sorsát annyira szívén viselte, nem volt hol lehajtani a fejét.

Mi történt a telekkel és a viskóval, amit még 1836-ban vásárolt az Orczy-kert mögött, mielőtt Kolozsvárra utazott nevelőnek,