Lestyán Sándor: Az ismeretlen Táncsics - Budapest Székesfőváros várostörténeti monográfiái 16. (Budapest, 1945)

Előszó

mében minden szobának kiszellőztetését parancsolja. Az ily, bár rövid vázlatban előadott intézkedéseknél fogva fővárosunk levegője mindenkoron tiszta s a nép életvidor s egészséges leend. A későkori unokák, századok, sőt ezredek múlva is hálával, dicsérettel fognak rólunk, mostaniakról emlékezni, hogy oly előre látólag, oly jó számítással, szóval bölcsen tudtunk intézkedni, hogy az intézményekkel ők ezredek múlva is teljesen megelégedhetnek s az utódoknak is minden időkön át, míg a tiszta lég az élet fenntartására múlhatatlanul megkívántatik, szükségképen meg kell elégedniük.«

Táncsics értékes javaslatainak egyik részét azóta túlhaladta az idő, főleg technikai vonatkozásokban, másrészt időközben megvalósultak, anélkül, hogy ezzel kapcsolatban bárhol, bármilyen formában megemlékezés történt volna róla, aki a gondolatsort felvetette. Országos vonatkozásban a Duna-Tisza csatorna kiépítésének alapgondolatát fektette le, amikor »a hazai mellékfolyók hajói« számára hozzáférhetővé akarta tenni az okkal javaslatba hozott két kikötő egyikét, a déli kikötőt. Ö ezt a kikötőt a mai Központi Vásárcsarnok táján képzelte el, hiszen a régi Molnár-tó (Müllnerteich) a Dunaparton, a ferencvárosi töltéstől (Schütz-Damm) a mai Fővám-tér felé eső részen, a Mátyás-utca és Csillag-utca dunaparti torkolata előtt volt, ide vontatták be télire a molnárok malmait; a Két-nyúl utca pedig a jelenlegi Lónyay-utca. Ebből a kikötőből javasolta kiépíteni a Gellérthegy alá vezető Dunahídat, ami a Ferenc József-híd megépítésével11 csakugyan valóra vált.

Az északi kikötőt a »gőzmalom« és az indóház között javasolta. Bármelyik »gőzmalomra« gondolt a mai Lipótváros területén az »indóház«, vagyis Nyugati pályaudvar vonalig, ezt a kikötőt a jelenlegi Rudolf-rakpartra képzelte, a Margithíd pesti hídfőjétől északra

Ami a javaslatbahozott két kikötő közötti belső pestvárosi csatorna-tervre vonatkozik, a gondolat — mikor Táncsics a börtönben ült — már felmerült. Reitter Ferenc, aki 1848-ban a közmunka és közlekedési minisztérium vasúti osztályának mérnöke volt, majd a szabadságharc leveretése után a Helytartótanácshoz került, mint főmérnök, 1862-ben fordult a Helytartótanácshoz a hajózható pesti csatorna eszméjével. A Helytartótanács a várost a terv elkészíttetésére hívta fel, de pénz hiányában a kérdés feledésbe merült. Reitter erre maga dolgozta ki a részletes tervet és könyvalakban is kiadta, 1865-ben.12 Egy évvel később tehát, mint Táncsics a csatornát javasolta.

A »városligetnek nevezett kicsinyes mulatóhely« területén, az 1860-as években, a szegényes korcsmák, a piszkos tó s a táncterem körül sátort, vagy roskadozó bódét vert mutatványosok mellett,

34