Fili Gabriella et al.: Látnivalók Pest megyében - Vendégváró (Miskolc, 2003)
A Pilis, a Visegrádi-hegység és a Szentendrei-sziget
A lakosság jelentős része az itteni ipari üzemekben, vagy a bányászatban, másik része a fővárosban dolgozik. Közelében található az ország legnagyobb dolomit bányája. A XVII. század közepén épült a Nagyboldogasszony tiszteletére szentelt római katolikus templom, amelyet a XIX. század során többször megújítottak és 1932-ben jelentősen átépítettek. Több kisebb kápolna is épült a XV1I1-X1X. században a hívek áldozatkészségéből: az Erdei kápolna a Kálvária úton; a Segítő Szűz kápolna a Piac téren. A ma már viszonylag nagy település a Pilis gazdasági központja lett kanyargós utcáin sok kis üzlet, bolt van. A határában lévő Örömvölgy-tanya Irányítószám: 2084 Körzethívószám: 28 A 10-es útról érhető el e Pilisvörösvárral és Solymárral szinte már összeépült település. A budapest - esztergomi vasútvonalon is megközelíthető. Fekvése szerint már a Budai-hegységhez tartozik. Évtizedeken keresztül barnaszén kincse határozta meg lakosai életkörülményeit. Elpusztult középkori temploma helyén, a Boldogságos Szent Szűz tiszteletére szentelt, római katolikus templom a XVIII, század közepén épült. Barokk szobrai rendkívül értékesek. A templom őrzi a megye egyik igen régi harangját. Jelentős esemény a község és a környék életében a november közepén tartott Márton-napi búcsú. A Budai Tájvédelmi Körzet fokozottan védett részén, - a Kis-Szénás dolomittörmelékes lejtőjén él, a világon csak e helyről ismert növényritkaság: az aranysárga virágú dolomitlakó len lovasközpontként működik. Horgásztava (Bányató u. végén) egyesületi kezelésben van. Horgászengedélyt a Piliscsabai u. 34. sz. alatt lehet beszerezni. Az egykori népes zsidó közösség XIX. századi emlékeként, számos értékes sírkő található a zsidó temetőben. A pilisi német nemzetiség szellemi központjának hagyományos rendezvényei: a Sváb bál (január vége, február eleje), a Vállalkozók Bálja (ugyancsak februárban), és a pilisvörösvári szüreti felvonulás - szeptember végén. A település fúvószenekarával nemcsak az itteni rendezvényeken találkozhatunk, hanem a környékbeli települések német nemzetiségi programjain is. (Linum dolomiticum). Alig néhány száz négyzetméteres élőhelye a nyílt és zárt sziklagyep. Legközelebbi rokonai a Balkán-félsziget magas hegységeiben élnek. A község határában, a hegyoldalból kiemelkedő 31 m magas Ordögtorony a sziklamászók kedvelt gyakorló terepe. A dolomitlakó len