Kürti Béla: Iskolán kívüli művelődés Cegléden (1867-től napjainkig) (Cegléd, 2000)
Társadalmi egyesületeink közművelődési tevékenysége
Valóban ez lett volna az egyletekben folyó népművelés egyik legfontosabb feladata. De régi egyleteink vezetőinek is igazuk volt, mert nekik a gyéren befolyó tagsági díj mellett csak a szórakoztató rendezvények, elsősorban a táncmulatságok és műkedvelő előadások biztosítottak bevételt. Az „árukapcsolás” nélkül üres széksoroknak beszélhettek volna az előadók! így aztán szórakoztatás közben igyekeztek hasznos ismereteket is nyújtani. Az ismeretterjesztő előadásokat legtöbbször az elemi iskolák tanítói, a polgári iskola, később a gimnázium nevelői tartották. Rajtuk kívül egy-egy orvos, pap, ügyvéd „szállt be”, de a népművelés apostolai a századfordulón és a két világháború közti évtizedekben is a pedagógusok, a „nemzet napszámosai” voltak. Észlelték ezt helyi újságíróink is: „A legtöbb helyen tanárok tartják az ilyen felolvasásokat, főleg ahol magasabb tanintézetek is működnek, a mi városunk e tekintetben szűk körre van ugyan szorítva, de hisszük, hogy a tanító testület körén kívül is lesznek elég képességgel bíró, s buzgó egyének, kik az itt ez irányban megindult üdvös mozgalmat közreműködésükkel támogatni, s a felolvasásokra készséggel vállalkozni fognak.”10 Az ismertetett körülményekből fakad a ceglédi ismeretterjesztés másik gyengéje. Mivel az előadók szinte teljes mértékben humán műveltségű emberek közül kerültek ki, az előadásokból többnyire hiányoztak a gazdasági témák, holott akár a földműves rétegnek, akár az iparos-kereskedő társadalomnak éppen erre lett volna a legnagyobb szüksége. De az értelmesebb gazdálkodók is egyre jobban kezdik érezni a piaci, pénzügyi, valamint az egyre belterjesebbé váló gazdálkodás újabb ismereteinek hiányát. A jobbágyi sorból alig kiemelkedett földműves réteg nem volt felkészülve a szabad piacra való termeléshez, a kapitalizmus kíméletlen életharcához. Korszerű gazdasági ismeretek megszerzése nélkülözhetetlenné vált. Helyi lapjaink indítják meg a harcot az ilyen irányú továbbképzésre. 1899-ben „Gazda-Kör” címen vezércikket találunk a Czegléd hasábjain. Ebben kifejti a szerző, hogy az alföld minden valamirevaló városában alakultak ugyan egyletek, de ezek mind elhanyagolják a korszerű mezőgazdasági ismeretek terjesztését. Pedig ez lenne a legfontosabb feladatuk. „Meg kell vitatni a gazdálkodást érintő minden kérdést, ez roppant hasznos, ezt felhasználhatjuk a gyakorlatban, de ez nemes szórakozás is.”" Helyi lapjaink tehát fölismerik az ismeretterjesztés gyengéjét és rá is mutatnak, mivel kellene foglalkozni az egyleti felolvasó estéken: „Minden téli évszakra legalább 60 estén tartandó felolvasás. Olyan alkalmakkor felolvashatnának ahhoz értő egyének által mindazon ismeretek, melyek a kör tagjait közvetlenül érdeklik, mint a törvényeket, rendeleteket: adózási kulcsok, hitelviszonyokról és más közhasznú ismeretekről.”12 A XX. század első évtizedeiben indult meg Cegléden az ismeretterjesztés korszerűsítése. Az általános műveltség anyaga mellett egyre több szakmai ismeretet igyekeztek nyújtani, és az egyes előadások helyett tervszerű programmal most már inkább tanfolyamokat szerveztek. 1903-ban Unghváry László szőlőbirtokos13 javaslatára megalakult a Népkör Egyesületen belül a külön „Gazdakör”, melynek vezetője Varjas Zoltán tanító lett. Az ide belépő gazdák jelszava lett: tanulni, művelődni, megtanulni a korszerű mezőgazdálkodást. A Gazdakör révén jelent meg városunkban a tudatos szakmai továbbképzés. Néhány év múlva az iparosok követték a mezőgazdák példáját. Paulovits Károly, az Iparos Tanonciskola igazgatója 1909-ben ipari továbbképző tanfolyamot indított segédek és mesterek részére. Az első esti tanfolyamnak a tananyaga a következő volt: 13
