Kürti Béla: Ceglédi sporttörténeti kronológia (Cegléd, 2009)
Sportéletünk a II. világháború után
CEGLÉDI SPORTTÖRTÉNETI KRONOLÓGIA 1983-ban 1983 1983-ban leumán. Az emléktábla szövege a következő:„A századforduló éveiben a Kámáni erdő volt a ceglédiek„olimpiai szent ligete". Itt rendezték elődeink az első tornavizsgákat, itt mérték össze tudásukat első sportegyesületeink atlétái, birkózói, labdajátékosai. Régi egyleteink ide vonultak ki vidám majálisokra, különböző erdei ünnepségekre, melyeknek programjában mindig helyett kapott a sportvetélkedés is. a ceglédi Harczi Zsoltot meghívták a magyar asztalitenisz válogatottba. A fiatal játékos igazolta a belé vetett bizalmat: NDK-ban nemzetközi ifjúsági tornán két számban is ezüstérmet szerzett. További nemzetközi sikerei ebben az évben. Olaszországban 11 ország fiataljai közül aranyérmes lett a páros versenyben. Jugoszláviában III. helyen végzett a nemzetközi ifjúsági bajnokságon. Helsinkiben a Barna Viktor emlékversenyen bronzérmet szerzett. a ceglédi atlétika egyik legeredményesebb éve. Három kiválósága: Varga Attila, Zátrok Zsolt és Motyovszky János sorozatban szereznek érmet a magyar ifjúsági válogatott tagjaként. Varga Attila május 29-én a Debrecenben rendezett magyar-bajor-jugoszláv utánpótlás versenyen tagja volt a bronzérmes 4x400 m-es váltónak. Július 12-én Banska Bystricában aranyérmet nyert a 4x400 m-es váltó tagjaként. Augusztus 15-én a Plovdivban rendezett magyar-románbolgár találkozón, szeptember 17-én Schmalkaldenben az NDK nemzetközi versenyén győz a 4x400 m-es váltóval. Végül a leningrádi Ifjúsági Barátság Versenyen egyéni 400 men a Vili, míg a 4x400 m váltóban a III. helyet szerezte meg. Zátrok Zsolt megnyerte a gerelyhajítást június 12-én a magyar-csehszlovák-NDK versenyen, szeptember 17-én pedig az NDK nemzetközi versenyén. Motyovszky János tagja volt a 4x400 m-es váltónak, mely az NDK nemzetközi versenyén első helyen végzett. a Ceglédi KÖZGÉP teke csapata megnyerte az NB ll-es bajnokságot és feljutott az NB l-be. A feljutást kiharcoló játékosok: Tornyosi Lajos, Rónaszéki Lajos, Sárik Sándor, Molnár Károly, Sütő Ferenc, Sándor József, Rimóczi Zoltán, Pintér János, Zsámbéki Ferenc, Szakter József, ifj. Molnár Károly, Nyíri Ferenc. A csapatból Szakter József és ifj. Molnár Károly tagja lett a magyar ifjúsági válogatott keretnek. 98