Kürti Béla: Ceglédi sporttörténeti kronológia (Cegléd, 2009)

Sportéletünk a II. világháború után

CEGLÉDI SPORTTÖRTÉNETI KRONOLÓGIA 1947-ben Halász Mihály, mint a Kossuth Lajos Gimnázium tanulója megnyerte az országos középiskolás bajnokságot atlétikai öttusában (200 m, 800 m síkfutás, távolugrás, gerelyhajítás és súlylökés). 1947-ben alakult meg a CVSE asztalitenisz szakosztálya. Elnök Soós Béla, alelnök Mieselbach László és Kovács István, ügyvezető Ehrlich Rezső, intéző Balázs László, pénztáros Tóth István, jegyző Hor­váth Zoltán, pénztári ellenőrök Vass László és Hajdú Mihály, gondnok Szilass Tibor. 1947-ben a CVSE birkózói összemérték erejüket Budapest válogatott­jával. Mindössze 4:3 arányú vereséget szenvedtek. A nap szenzációját a fiatal Soltész László szolgáltatta, aki legyőzte Riheczkyt, a tizenhétszeres válogatott versenyzőt. Nyomban behívták a londoni olimpiai keretbe. 1947-ben a CVSE birkózói Bécs város válogatottja ellen 4:4 arányú dön­tetlent értek el. A feltűnő eredmény nyomán Soltész László mellett Kenéz Bélát és Szalisznyó Józsefet is behívták az olim­piai keretbe. 1947-ben •Jós Miklós vezette a magyar öttusa válogatottat Stockholm­ba, a háború utáni első nemzetközi versenyre. Egy év múlva azonban már nem ő volt a szövetségi kapitány, mint hivatásos tisztet rangjától megfosztották és családjával együtt a fővá­rosból kitelepítették. 1947-ben indult meg a háború utáni tekesportban a magyar bajnok­ság. Cegléd csapatát érdemeire való tekintettel mindjárt az 1. osztályba sorolták be. Meg is érdemelték: 1947-ben a III., 1948-ban a II. helyen végeztek, 1949-ben pedig megnyerték a magyar bajnokságot. A bajnok CVSE tekézők névsora: Arany­vári János, Bujdosó Mihály, Détári Károly, Gyura István, Juhász István, Lédeczi Benő, Nagy László, Pákozdi Rudolf, Pákozdi Sándor, Szűcs László, Tőkési István, Türei Pál. A szakosztályve­zetői: Lengyel Géza és Raj Ferenc. 1947. augusztus 8-án a CISE labdarúgócsapata politikai nyomásra beolvadt a Kos­suth SE csapatába. Gerjei labdarúgó pályájuk a város tulajdo­nába került. A CISE asztaliteniszezői a CVSE akkor szerveződő asztalitenisz szakosztályával fuzionáltak. 54

Next

/
Oldalképek
Tartalom