Kürti Béla: Ceglédi sporttörténeti kronológia (Cegléd, 2009)
Sportéletünk a II. világháború után
CEGLÉDI SPORTTÖRTÉNETI KRONOLÓGIA 2002. március 13-i számában írja a Kék Újság; rajtol a „Bozsik program". Mezey György, az MLSZ edzőképző központjának az igazgatója tartott előadást tíz megye képviselőinek a nagyszerű kezdeményezésről. Cegléd az utánpótlás nevelésnek egyik alapközpontja lesz ebben a programban. 2002. március 24-én adta ki másodszor Cegléd város önkormányzata a „Városi Sport-díjat". Ebben az évben Magyar László a CVSE korábbi elnöke és Csendes György volt kézilabdaedző kapták a kitüntetést. Maróti István, a Magyar Birkózó Szövetség alelnöke ezen a díjkiosztón ünnepségen adta át Gál Józsefnek a Szakmai Érdemrend arany fokozatát. A „Jó tanuló - Jó sportoló" díjat Tankó Bojána és Schmidt Péter (Kossuth Gimnázium) kapták. A női utánpótlás díjat Szabó Brigitta cselgáncsozó, a férfi utánpótlás díjat Jancsó Dávid birkózó, női felnőtt díjat Sziklásiné Magyar Mária kézilabdázó, férfi felnőtt díjat Bendó Csaba kézilabdázó, az „Év edzője" díjat Nagy Károly a kézilabda csapat edzője kapta, az„Év csapata" kitüntetést a vízipóló csapat, amelynek edzője Bóbis Károly. 2002. március 27-én elindult Cegléden a „Bozsik program". Vezető Ványi Zsolt. 240 gyerek jelentkezett képzésre. Hét utánpótlás osztály indult a következő edzők irányításával: Ecseri Károly, Klemencz Attila, Zágon László, Pintér István, ifj. Pintér István és Ványi Zsolt. A vezetőség legfőbb gondja mindjárt az induláskor, hogy anyagiak hiányában nem tudják versenyeztetni a különböző évfolyamban játszó gyerekeket. 2002. március 30-án Drobny Dóra, a CVSE atlétája megnyerte az országos junior fedett pályás bajnokságot a 800 m-es síkfutásban. 2002. április 24-i számában közli a Kék Újság, hogy Veres Attilát, a Ceglédi Kézilabda Klub igazgatóját a Kézilabda Férfi Liga elnökévé választották. 2002. május 11-én felavatták a Városi Pantheonban Zsengellér Gyula kontinens válogatott labdarúgónak emléktábláját. Az emlékbeszédet Szepesi György, a híres rádiós sportriporter mondta. 2002-ben a Tóth család Budai úti telkükön saját erőből két fedett és fűthető teniszpályát épített. A két Tóth fiú, Gábor és Barna, az állandó edzési lehetőséget kihasználva olyan gyors fejlődésnek indult, hogy mint a Kossuth Gimnázium tanulói négyszer nyerték meg a diákolimpiái bajnokságot. Ma már mindketten a Szegedi GellértSE NB l-es játékosai. 126