Kürti Béla: Írók és költők vallomása Ceglédről. (Irodalmi olvasókönyv) (Cegléd, 1998)
IV. Akik versben vallottak Ceglédről
S szíven üt emléke egy szónak, Szívem riadtan áll meg rajta: Tegucigalpa. A szó alatt rejtve, mélyen, Arany korszak van s hogy meséljen, Mint üstökös ismét megjelent. Erős fényénél újra látom Diák-világom. Földrajz-óra a harmadikban, Mély a csend, moccanás alig van, A térképnél Józsa Pista áll, S asztalnál ülve megtalálom Kedvenc tanárom. Hozzá beszélek gondolatban: Tegucigalpa újra megvan, De valami mégis elveszett: Mindig mosolygó régi kedvem Úgy elfeledtem... PIHENŐ A SZŐLŐBEN Békés környék, mozdulatlan, Ringató nyári hangulat van. Zöld gallyai egy almafának, Pihenni sátorral kínálnak. Lefekszem halkan, észrevétlen, Nehogy a csendet összetépjem. Hallgat a lomb, a madárének, Csend kell csíznek, fülemülének. Hunyt szemekkel az ősi ágyon Nem mozdulok, aludni vágyom. Hangja sóhaj a gyenge szélnek, Távolról méhek döngicsélnek. Félig igaz csak, félig álom, Öntudatom már nem találom.
