Kürti Béla: Írók és költők vallomása Ceglédről. (Irodalmi olvasókönyv) (Cegléd, 1998)

IV. Akik versben vallottak Ceglédről

túlontúl óvatos.

Sok minden próbáltam,

de nem sokra vittem.

Mesterségemnek nincsen címere.

Ahagyományt

itt őrzöm csontjaimban,

eldobnám azzal együtt,

de mit érnék vele?

Az fáj nekem,

hogy nem is volt anyám.

Nem csókolt éjjelente, amikor láthatott: penészes falnak fordulva meredten markolásztam a mocskos maszatot.

Nem beszélt le semmi ocsmányságról.

Azzá lettem így, aki most vagyok: derék legény, ki kissé keseredten azt keresem, aki kevésbé kapatos.

A józanságra rászoktam bitangul.

Részeg lenni nem merek, mert félek: erősebbnek látszom, mint a bátor, harcbaszálló vérmes csapatok.

Szeretni merni kell, vagy csak merni kéne.

Oldalogni könnyű, erőa látszata.

Ideszúrjatok! -mondtam,

odaszúrtak,

nők, férfiak,

vad és szelíd

állatok.

A taktikát pediglen így tanultam.

Elég lesz ebből - ebből már elég,