Kürti Béla: Írók és költők vallomása Ceglédről. (Irodalmi olvasókönyv) (Cegléd, 1998)

IV. Akik versben vallottak Ceglédről

Pótharaszt akasztóhegyén Bogár Imre magánya lengett, Nagykőrös néma fái közt töprengő lírikus bolyongott, nem sírt sosem, csak könnyezett, s nem nevetett, csupán mosolygott.

Ez a nép, ez a halkszavú, a Dunán és a Tiszán innen, születésemtől fogva bent uralkodik a sejtemben, keletien nyugati és nyugatimód keleti erre a sors, a táj s minden dolog változva is egyforma rendje.

Szívemben itt találkozott Európa az őshazával, az én fülemben összecseng a madrigál s a citerás dal, némán bólintva indulok ha kétfelől szólít a holnap, mögöttem rabláncos, kaszás, hallgatag ősök sorakoznak.

KÉT CEGLÉDI FOTÓMŰVÉSZ

1. ELŐLEG Tóth Istvánnak

Irigylem hetven évedet, mert kenyered javát megetted, így nem kell a penészesebb maradékáért verekedned, méltóbb pörök várnak reád: földretepert, kis ügyekért kell működtetned a masinát, amely szövetséges a fénnyel.

Fotózd az egyre több rövid takarót, melyen sok-sok ember naponta túlnyújtózkodik, mert alákuporodni restell - vagy már nem is tud. Annyira kicsi a védelem fölötte,