Kürti Béla: Fejezetek a ceglédi sport múltjából (1884 - 1984) (Cegléd, 1984)

Cegléd sportélete a két világháború között

Ezt a kis egyesületet a szakszervezet és a szociáldemokrata párt támogatta. Országosan megfigyelhető, hogy ezekben az években fölismerik a szakszer­vezetek a sport politikai szerepét és ezekbe próbálják tömöríteni a baloldali ifjúságot. A ceglédi MTE szervezői között ott találjuk Cseh János kőművest, a szo­ciáldemokrata párt egyik vezetőjét, aki maga is sportoló volt (ökölvívó): Krix Béla Pestre bejáró szervezett munkást, Bölcső János vasutast, Helmeczi József kereskedőt, Lakos László hentest.33 Az új egyesület alapszabályát sohasem hagyták jóvá, csak ideiglenes enge­déllyel működött, vezetői többsége rendőri megfigyelés alatt állott. A labdarúgók vezetője Krix Béla volt, aki saját pénzén vette meg az első fölszerelést. Saját pályájuk természetesen nem volt, mindig ott játszottak, ahol éppen helyet kaptak. Öltözőjük a Molnár féle vendéglő volt (ma a Dózsa György Középiskolai Kollégium áll a helyén), innen futottak ki a vásártérre játszani. A nehézségek miatt első elnökük, Szeleczky Mihály ipartestületi jegyző, már 1924 júliusában lemondott, s a fiatal egyesület válságba jutott. Benevez­tek ugyan a KÖLASZ II. o. bajnokságába, le is játszottak néhány meccset, de a politikai nyomás és az anyagi nehézségek annyira megnehezítették a vezető­ség munkáját, hogy amikor legjobb játékosaikat (Gajdusek, Czeittler) át­csábították a MOVE-be, abbahagyták a reménytelen küzdelmet. 1925-ben már nem hallani róluk. Nevük azonban máig sem ment feledésbe. X estvér iség A Ceglédi Testvériség utcai csapatként alakult meg 1922-ben. Nevük akkor még „Vasasok” volt. Saját pénzen vásárolt fölszerelésben több barátságos mérkőzést játszottak. A csapat gerincét fiatal kereskedők alkották, vezetőik Vágó Imre és Mester Pál voltak. „Látva játékukat, egynéhány lelkes sportbarátban megfogamzott az eszme, hogy jó lenne ezt a kis utcai csapatot egy egyesület alakításával életképessé tenni, s mint ilyet, nyilvános mérkőzéseken szerepeltetni.”34 A merész tervet meg is valósították. 1924. július 19-én volt az alakuló köz­33. Nyújtó Ferenc (Cegléd, Felház u. 51.) ismert veterán, Czeittler István (Cegléd, Kozma Sándor u. 5.) és Lakos László (Cegléd, Hajó u. 18.) egykori MTE játékosok közlése. 34. „A ceglédi Testvériség Sport Klub 1925. évi működéséről,” Összeállította Tauber Ferenc titkár. Ceglédi Sporttörténeti Gyűjtemény. 64

Next

/
Oldalképek
Tartalom