Kürti Béla: Fejezetek a ceglédi sport múltjából (1884 - 1984) (Cegléd, 1984)
Cegléd sportja a századfordulón
lyünket a létért vívandó harcban, egészséges testre és erős lélekre van szükségünk.”5 A századforduló Ceglédjén azonban olyan nagy volt a távolság az egyes társadalmi osztályok és csoportok között, hogy azt a mai fiatalok már el sem tudják képzelni. Ez a sokszor szinte áthidalhatatlan szakadék, mely elválasztotta az egyik ceglédit a másiktól, ez lett egyik legfőbb akadálya a sportélet kiszélesítésének. Egyik jószemű újságírónk így ír erről 1911-ben: „Nálunk az ostoba kasztrendszer dívik még most is: van itt intelligens-iparos-gazdálkodó osztály, s nincs senki, aki e három osztály érintkező pontját megtalálná, hogy e pontoknál megalkothatná a helyes irányú társadalmat.”6 Ilyen körülmények között a létrejövő sportegyesületek mindegyike a város társadalmának csak szőkébb rétegét tudta aktivizálni, s a kezdeti fellángolás után rohamosan vesztettek népszerűségükből. Hosszabb távon csaknem mind életképtelennek bizonyult. NÉPI GYERMEKJÁTÉKAINK A XIX. századi modern sportmozgalmat messze megelőzték a különböző testedző jellegű népi játékok. A játék minden időben elválaszthatatlan volt a gyermekek életétől. Elterjedésük átlépte az országhatárokat, minden kornak és minden tájnak megvolt a maga változata. Akik a mai idősebb emberek közül falun, vagy kisvárosban nevelkedtek, még jól emlékeznek a gyepes-poros utcákra, füves terekre, melyeket tavasszal gazdagon borított a gyermekláncfű, nyáron a kamilla, ősszel pedig a kékvirágú katángkóró; emlékeznek a parkokra, ligetekre, melyeknek minden bokra, fája, olyan titokzatossá vált este, amikor elkezdődött a boldog nyári napok befejező játéka, a rabló-pandúr. A régi gyerekek annyi fajta játékot ismertek, hogy amikor megunták az egyiket, azonnal kezdték a másikat. A játékok többsége olyan sok mozgással járt, hogy testedzés szempontjából egyenértékűek voltak a későbbi sportjátékokkal, de az a nagy előnyük volt, hogy nem kellett hozzájuk drága pénzen készített sportpálya, mert ezeket a játékokat szinte minden környezethez hozzá lehetett idomítani. Elég volt a magunk készítette fölszerelés is; karóból faragott métaütő, rongyból vagy szőrből keményre kötött labda, földre helyezett sapkából, kabátokból képezett kapuk stb. Legtöbbször a játékosok száma sem volt meghatározva, mindig annyian vehettek részt a játékban, amennyien éppen 5. Cgegléd és Vidéke, 1902. márc. 9. 6. Ceglédi Újság, 1911. jan. 22. 13
