Kürti Béla: Fejezetek a ceglédi sport múltjából (1884 - 1984) (Cegléd, 1984)
Cegléd sportja a felszabadulás után
BEK-gyŐ2tes csapatának tagja.6 Mint edző és mint játékos oly sokat segített, hogy a csapat 1972-ben feljutott a Nemzeti Bajnokság I. osztályába. A legfelső osztályba jutást a következő játékosok harcolták ki: Bodrogi József, Farkas Albert, G. Bíró Albert, Kudelich Géza és Réthy Albert dr. A Nemzeti Bajnokság I. osztályában eleinte csak sereghajtók voltak a ceglédiek. Ekkor a szakosztály új vezetősége: dr. Kecskeméti Mihály, id. Kudelich Géza és Varga Ernő tehetséges I. osztályú játékosokat hoztak a városba: Bánlaki Zsolt, Karsay Ferenc, Németh György és Péter Aladár kiegyensúlyozott játékával a csapat egyre följebb tornászta magát. 1981-ben értek föl a csúcsra: a nemzetközi hírű Spartacus és a BVSC mögött a harmadik helyen végeztek! Mint vidék legjobbjai már előbb jogot nyertek a Vásárvárosok Kupájában való részvételre: Cegléden néhány éve külföldi csapatokat is lehet látni, melyeknek a ceglédiek mindeddig méltó ellenfelüknek bizonyultak. Az agilis vezetőség jól tudta, hogy az idegenből szerzett játékosok csak akkor viszik előbbre Cegléd sportját, ha mögéjük fölnevelik saját fiainkból a megfelelő utánpótlást. Ez a munka máris meghozta gyümölcsét: Gyura István már négyszeres ifjúsági bajnok, többszörös válogatott, aki 1981-ben már részt vett az ifj. Európa-bajnokságon is. Harczi Zsolt serdülő magyar bajnok, többszörös ifj. válogatott, aki 1981- ben megnyerte a szocialista országok ifjúsági versenyét a Szovjetunióban. Mióta az Országos Szövetség kötelezővé tette egy ifjúsági játékos indítását a felnőtt bajnokságban, Harczi egyik erőssége lett a ceglédi csapatnak. Réthy utóda a többszörös magyar válogatott Beleznay Mátyás lett. Az Európa-és világbajnokságokat megjárt Beleznay tovább csiszolta a ceglédiek játéktudását, mint játékosedző. 1979-ben Irakba távozott, most ott tanítja a fiatalokat a sportág ismereteire. Beleznay távozása óta Karsay Ferenc vezeti az edzéseket, mint játékosedző. A szakosztály vezetője Ungureán László. Az utánpótlás oktatását G. Bíró 6. Dr. Réthy Albert Sepsiszentgyörgyön született 1943. május 6-án. A sport szeretete családi örökség volt. 12 éves korában megnyerte az országos szpartakiádot, mint a Marosvásárhelyi Dinamó játékosa. Ekkor Kolozsvárra vitték a sportvezetők, itt fejezte be középiskolai tanulmányait. Diák korában már többszörös ifjúsági bajnok volt. Tanulmányait a Kolozsvári Egyetem Jogi Karán fejezte be. Háromszor nyerte meg Románia felnőtt bajnokságát, számtalan nemzetközi versenyen szerepelt mint román válogatott. Legmagasabb kitüntetése a „Sport érdemes mestere.” 1963-ban Kolozsvár csapatával Európa Kupa mérkőzést vívtak Budapesten a BVSC csapatával. Utána lejöttek Ceglédre bemutató mérkőzést játszani a Ceglédi VSE asztaliteniszezőivel. Itt ismerkedett meg jövendő feleségével, aki a CVSE-ben ugyancsak pingpongozó volt. 1972-ben Ceglédre költözött, és a CVSE színeiben folytatta a sportolói pályafutását mint játékos edző. O vitte be a csapatot az NB I-be. 113