Kürti Béla: Egyleti élet a régi Cegléden 1842 - 1949 (Cegléd, 1993)
IV. Az egyletek művelődéstörténeti jelentősége
ismerős famíliákból álló társaság. Ezek aztán olyan elszigetelten maradnak az egész estén, mintha a nagy óczeán választaná el őket, vagy az a másik társaság már nem is a kaukázusi fajtához tartoznék.” /88/ Helyi lapjainkban legjobbjaink állandó jelleggel bírálták társadalmi életünk fogyatékosságait és mindent megpróbáltak, hogy az egyletek ne csak “kártyaklubként” működjenek. Észrevették azonban, hogy a komoly munkára mindig csak egy szőkébb “törzsgárda” vállalkozik, a tagság zöme teljesen passzív, legfeljebb szórakozni tér be a székházba. Káros jelenség volt Cegéden az is, hogy túl sok volt az egyletek száma. Nem állott ezek mögött mindig valódi társadalmi igény, hanem sokan akartak “vezérkedni”, s ha egyik közösségben nem sikerült, akkor létrehoztak egy másikat. Joggal állapította meg 1938-ban a Ceglédi Hírlap: “Sajnáljuk a ceglédi közönséget, mert az egyletek ilyen nagyfokú felszaporodása véleményünk szerint az egyesületi élet rovására megy. Őszintén szólva nem tudjuk elhinni, hogy a mennyiségi és minőségi elv ezen a téren arányban volna egymással.” /89/ Sorolhatnám még a régi ceglédi egyletek gyengeségeit, de nem akarok abba a hibába esni, melybe a “felszabadulás” utáni politika esett. Mert tévútra vezette társadalmunkat az a Párt által irányított történelmi szemlélet, mely múltunkban mindent rossznak, szükségtelennek minősített, hogy bizonyítsa az új társadalmi rendszer magasabbrendűségét. Ha letűnt egyleteink jelentőségét mérlegeljük, fogyatékosságaik mellett észre kell vennünk azokat az értékeket is, melyekkel előbbrevitték a polgárosodás folyamatát, az újonnan formálódó magyar társadalom öntudatra ébredését. A sok elmarasztalás mellett sok elismeréssel is találkozhatunk régi helyi lapjainkban. így írt egyleteinkről a Ceglédi Napló 1938-ban: “Működésük természetszerűen csendes és eredményteljes, mint minden becsületes munkáé. Nem nagyon szerepelnek a nyilvánosság előtt, csak olyankor, amikor közgyűlést tartanak, vagy mulatságot rendeznek tagjaik részére. Arról unalmas volna tudomást adni, hogy ezek az egyletek a jótékonykodás terén kiváló működést fejtenek ki. Ott vannak a könyvkiadók első vásárlói között, s könyvtárukat a tagok és családtagjaik ugyancsak olvassák és ezáltal művelődnek. A lapok hűséges előfizetői, minden díszmű hozzájuk megtalálja az utat, s ha egyéb érdemük nem is volna, a hazai kultúra teijesztése körüli állandó és áldozatkész működésük elég ahhoz, hogy a vidéki egyesületekről elismeréssel emlékezzünk meg..” /90/ Tömör összefoglalás, de mélyebben kell elemeznünk, ha érdemük szerint akaijuk méltatni régi egyleteinket. Szerepük Cegléd város művelődéstörténetében különösen nagy volt, mert míg Kecskemét és Nagykőrös már a múlt században valóságos iskolavárossá fejlődött, Ceglédnek csak egy szerény algimnáziuma volt, ennek megszűnte után pedig polgári iskolája a XX. századig. Ebben a városban az elemi iskolai képzés a tömegek számára nemcsak alapozást nyújtott, 97
