Kürti Béla: Egyleti élet a régi Cegléden 1842 - 1949 (Cegléd, 1993)

III. Az egyleti élet elemzése

2. Az egyletek szervezeti felépítése Régi társadalmi egyleteink a demokratikusan működő közösségek legszebb példái. Minden tisztségre választották az embereket, semmilyen ügyben nem lehetett dönteni az arra kijelölt szervezetek meghallgatása nélkül. Az egyleti élet irányítása valóságos parlamenti keretek között folyt le, ez az egyik magya­rázata életképességüknek. Tulajdonomban van az Iparos Ifjúság Önképző Egyletének Alapszabályai c. kis füzet /Cegléd, 1935./ Ennek alapján megrajzolható az egyletek szervezeti felépítése, hiszen mindegyik teljesen hasonló, sokszor szóról-szóra azonos volt. Ebből a füzetkéből idézem az önkormányzatra vonatkozó paragrafusokat: 11. §.: Az egylet ügyeit a tisztviselők, a közgyűlés és a választmány intézik. 12. §.: Tisztviselők: elnök, alelnök, ügyész, igazgató, aligazgató, jegyző, pénztáros, alpénztáros, háznagy, könyvtáros, gazda. 13. §.: Elnök: Egy évben egyszer és szükséghez képest többször is egy­behívja a közgyűlést, azon elnököl, tételeit előkészíti és tárgyalás alá bocsátja, határozatait pedig végrehajtja. Az egyletet egyesek és hatóságokkal szemben képviseli. Az elvállalt kötelezettségüknek meg nem felelő tisztviselőket a választ­mánnyal egyértetőleg felfüggeszti és helyüket a legközelebbi közgyűlésig má­sokkal tölti be. Gondoskodik, hogy az egylet működése célirányos legyen. 14. §.: Alelnök: az elnököt akadályoztatása esetén helyettesíti, a tisztikar működését ellenőrzi. 15. §.: Az igazgató: Vezeti a választmányi üléseket, azok határozatait végre­hajtja. A pénztárt ellenőrzi, szükség esetén 10 pengőt meg nem haladó összeget utalványozhat a saját felelősségére. 16. §.: Aligazgató: Az igazgatót akadályoztatása esetén helyettesíti. Az új tagok belépési szándékát a választmány elé teijeszti. Havonként egyszer megvizs­gálja a könyvtárat. 17. §.: Ügyész: Az egylet mindazon ügyeit vezeti, melyek békés úton el nem intézhetők. 18. §.: Jegyző: A közgyűlés és a választmányi ülések jegyzőkönyveit veze­ti, az egyletet érdeklő iratokat kiállítja, az egylet tagjairól rendes jegyzéket vezet és általában az írásbeli teendőket végzi. 19. §.: Pénztáros: Kezeli az egylet pénzét, a tagdíjakat elfogadja és nyug­tatja. A pénzkezelés pontosságáért vagyonilag felelős. Kifizetést egyedül a köz- és választmányi gyűlések, vagy az igazgató utasítása folytán teljesíthet. Az egylet bevételeiről és kiadásairól jegyzéket vezet. Számadásait a rendes közgyűlés előtt beadja a választmánynak, illetve a közgyűlésnek, a pénztár állásáról negyedéven­ként, a hátralékos fizetőkről félévenként a választmánynak jelentést tesz. 56

Next

/
Oldalképek
Tartalom