Antal Domokosné (szerk.): Kocsér története. Fejezetek a százéves község múltjából és jelenéből (Kocsér, 1977)

II. A százéves Kocsér története a kapitalizmus korában 1877 - 1944

ben, amelyet oly sok helyen az országban a mbzdulatlan nagybirtokok okoztak. A két világháború között a lakosság szervezettségét a különböző és már régóta működő körökbe, egyesületekbe való tartozás jelentette. Mindig leg­népesebb volt az 1898. óta működő és székházzal is rendelkező Népkör. Kisebb gazdák, földművesek voltak a tagjai, esetleg néhány iparos is. A Népkör tagjainak érdekképviseletét és közéleti tevékenységét úgy igye­kezett biztosítani, hogy a községi képviselőtestület választható felének sorába bejuttatott néhányat.88 Az 1923. november 22-i választáson így lett a képviselőtestület tagja Szabari István szabó és Ragó József földműves szegényparaszt.89 Hasonló színvonalon fogta össze a község iparosságát az Iparos és Kereskedők Önképző Köre.90 Legkevésbé a Gazdakör tevékeny­kedett. Széthúzás és fösvénység miatt csak 1927-ben építettek székházat.91 Viszont politikailag a helyzeti előny a módosabb gazdarétegé volt. Politikai pártok szervezéséről és létezéséről nincsenek nyomok a harmadik évtizedben. A következőkben viszont igen. A Független Kisgazda Párt92 zászlóavató napja 1933. június 29-én volt az iskola udvarán 2-300 résztvevővel országos vezetők jelenlétében.93 Ha egyáltalán politikai eseménynek tekinthetjük, akkor az országgyűlési képviselő-választások voltak a legmozgalmasabbak Kocséron a 20-as évek­ben. Mielőtt a parlamenti választásokról fennmaradt kevés helyi anyagot rögzítenénk, röviden áttekintjük az ellenforradalmi rendszer konszolidálá­sát jelentő ún. Egységes Párt létrejöttének menetét. Gr. Bethlen István, aki 1921. április 14-én vette át a kormány vezetését, megegyezést kötött a súlyos elvi, politikai engedményeket tevő SZDP veze­tőivel, akik kötelezték magukat s pártjukat a konszolidáció támogatására. Az egységes kormánypárt létrehozásához a tömegbázissal rendelkező Kis­gazdapárt leszerelésén át vezetett az út. Ezt megfelelő politikai sakkhúzások után úgy oldották meg, hogy 1922-ben Bethlen és a köréje tömörült poli­88 A községek szervezési szabályrendelete az 1886. évi XXII. te. helyébe lépő 1929. évi XXX. tc-en alapult, amely szerint a községi képviselőtestület felét ismét virilista jogon, felét választással töltötték be. Ez az alaptörvény volt érvényben a felszabadulásig. 89 HD 1923. 90 1913 óta bérelt helyiséget tartott fenn. 1923. március 15-ón saját zászlót ava­tott. 1930-ban már van saját székháza. 91 MARTON Imre i. m. Kocsér 50. éves jubileumi emlékkönyve 28. 1. A gazdakör az új napközis iskola helyén állt. 92 A Független Kisgazda Párt: 1930 őszén az Egységes Pártból kiváló képviselők által megalakított ellenzéki párt. Új magyar lexikon Bp. 1962. II. 455. 1. 93 HD 1933. Eckhardt Tibor elnök és báró Berg Miksa jelenlétében. 81

Next

/
Oldalképek
Tartalom