Antal Domokosné (szerk.): Kocsér története. Fejezetek a százéves község múltjából és jelenéből (Kocsér, 1977)
III. A felszabadulástól a századik évfordulóig 1944 - 1977
pén - így emlékeznek vissza az egykori tagok arra a kegyetlen nyárra, őszre nem tudták megtermelni az állatok takarmányát. így az 1952. október 31-re elkészített mérlegben és beszámolóban nem volt sok mondanivaló, még kevesebb az osztanivaló. Nagy volt a szegénység, dehát Kocséron ezekben az években szinte mindenki szegény volt. S hogy mégis miből éltek a kocséri parasztemberek, főleg a két szegény tsz-csoport szegény tagjai ? A tsz-csoportok számára valamivel kisebb volt az állam felé való kötelezettség, ezenkívül vetőmag és némi pénzbeli támogatásban is részesültek. A háztájiként kapott földön is termeltek, állatot tartottak (a közösön). A családtagok máshová jártak dolgozni, napszámba stb., szóval éldegéltek. A Béke III. tip. tsz-csoport tagjainak névsora az 1952 évi zárszámadás 19. sz. melléklete szerint: Csábi László, Csábi Lászlóné, Ţajti Sándor, Tajti Sándorné, id. Balog István, Balog Istvánná, Balog Erzsébet, Zoboki István, Csató János, Csató Jánosné, Csató József, Csató Julianna, Csató Béla, Király Kálmán, Király Kálmánná, Köte Pál, Köte Pálné, özv. Danka Jánosné, Kovács Dénes, Király Imre. Összesen 20 tag (6 földhözjuttatott). A Dózsa III. tip. tsz-csoport tagjainak névsora az 1952 évi zárszámadás 19. sz. melléklete szerint: Kasza János, Benyus István, Molnár László, Seres Imre, ifj. Hriagyel György ,Váradi István, Szélesi Zsigmond, Hriagyel Balázs, Benyus Dénes, Hriagyel Györgyné, Hatvani Ferencné, özv. Váradi Istvánná, Szélesi Jolán, Kasza Jánosné, Szélesi Piroska. Összesen 15 tag (5 földhözjuttatott). Egyesülés Az 1952-es aszályos nyár után következő nehéz tél folyamán a két tszcsoportban a tagság elhatározta az egyesülést. 1953. február 23-i tanács vb ülésen az új vezetőség bejelentette, hogy a tárgy héten megtörtént az egyesülés, és az ,,Űj Élet” nevet vették fel. - Ezt viseli ma is a csaknem negyedszázados múltra visszatekintő mezőgazdasági termelőszövetkezet. -A földterület kb 450 kh lett. Az összehozott állatállományból a tél folyamán hat ló elpusztult. A szarvasmarhákat idős Balog István állatgondozó már a tél vége felé tavalyi füvet legelni hajtotta az erdőbe, legelőre. így sikerült őket áttelelteni. Az egyesülés után kapott a tsz-csoport állami támogatást. Részesült középlejáratú beruházási és jószágvásárlási, hosszúlejáratú beruházási hitel-220