Keresztényi Nándor: Ceglédi cölöpverők. A Lenin Termelőszövetkezet 40 évének históriája (Cegléd, 1989)

V. fejezet: Mezőgazdaság és ipar: fele-fele?

- Igen: a fiam éppen most végzi a szakmérnökit, mégpedig szarvasmarha-tenyésztésből, Mosonmagyaróvárott, az egyetemen. Máskülönben itt, a téeszben volt gyakornok. Van egy leányom is, aki viszont már elkanyarodott némiképp, mert számítógépes, de ugyancsak Óváron, ötödéves most. Tehát azért mondtam, hogy csak némileg, mert a mezőgazdaság is igényli ugyebár a kompute­reket. 2. Két ízben beszélgettem a főmezőgazdásszal, Dezsényi Lászlóval is. Az első alkalommal még aktív volt, a másodikkor már nyugdí­jas. Különben jóvágású, mondhatni, szinte délceg férfiú, dehát elérte a megfelelő kort, s nyilván rajta múlott ebbéli döntése.- 1929-ben születtem, Négyes községben, ugye nem találja el, merre van? Nos: Mezőkövesd mellett. Ami pályafutásomat illeti, voltam a nagykátai járás főagronómusa, dolgoztam a tápiószelei kutatóintézetben, főmezőgazdászként a Nagykátai Magyar-Ko­reai Barátság Termelőszövetkezetben, majd az Abonyi József Attilában, ahonnan is két éve jöttem a Leninbe, Csukás Béla fő­könyvelővel együtt.- Miként fest a helybéli növénytermesztés?- Egészen szabatosan: van 1Ö 800 hektárnyi földünk, amiből 7 600 hektár a szántó, a többi legelő, erdő, valamint a háztájiba ki­adott terület.- 1988?...- Nem sikeredett rosszul mifelénk, kivéve a mákot, amivel bajba jutottunk - hangzik Dezsényi László felelete. - Nem készült el a megnövelt területhez a magtár idejében, no meg - ahogy ez már a mezőgazdaságban akár a krumplival, akár a káposztával is lenni szokott - túlkínálat következett be. S mi tagadás, minőségi hibák is voltak, ám sikerült túladni a mákon, bár a vártnál alacso­nyabb áron. Veszteség tudtommal nincs rajta, csupán a tervezett bevétel maradt el. Ezért 1989-ben 400 hektárra apasztjuk terüle­tét, a múlt évi 700 hektárról. Igaz, 1987-ben csak 300 hektár volt belőle, akkor azonban jól sikeredett.- Búza, kukorica?- Az előbbi 6,2 tonnát adott hektáronként, az utóbbi sajnos csak 5,9 tonnát. Ha egy jó eső időben bejön, meg lett volna a 7 tonna is, az előzetes becslés alapján. Amivel azonban dicsekedhe­54

Next

/
Oldalképek
Tartalom