Keresztényi Nándor: Ceglédi cölöpverők. A Lenin Termelőszövetkezet 40 évének históriája (Cegléd, 1989)
IV. fejezet: Három portrévázlat
még, hogy a két szövetkezet egyesülésével a Magyar-Szovjet Barátság Tsz volt általános költsége közel 60 százalékkal csökken. E lényeges szempontok alapján csak meg tudjuk erősíteni a két szövetkezet egyesülését. Megállapította továbbá az előkészítő bizottság, hogy az egyesült termelőszövetkezet pénzügyileg csak akkor tud rövid -, de hosszú távon is biztonságosan gazdálkodni, ha a különböző irányító szervektől kapott ígérvények ténylegessé válnak. Az ide vonatkozó kérelmet az előkészítő bizottság az illetékes felsőbb állami irányító szerveknek megküldte. A korábbi tárgyalások alapján a Pénzügyminisztérium az előző évek szanálási és alaphiány-rendezési hiteléből 25 millió forintot engedjen el, az 5 millió forintot pedig 1992- 1993. években engedélyezze törleszteni, kamatmentesen. A Pest Megyei Téesz Szövetség mellett működő KTA közgyűlésétől a Magyar-Szovjet Barátság Tsz a korábbi évek veszteséges gazdálkodása miatt 61 053 000,- Ft kölcsönt kapott. Kérelmünk alapján 25 millió forintot elenged, a maradvány 36 millió forint, melynek kamatát - ami évi 5 millió forint lenne - 1990-ig elengedi és a megmaradó összeget a szövetkezet teherbíró képességének megfelelően 1993-tól 2000-ig kell visszafizetni. A Budapest Bank Rt. Ceglédi Igazgatósága az elmúlt év decemberében 23 millió forint hitelt teljesen eltörölt, továbbá vállalja, hogy az 1986. évben keletkezett 34 millió forint veszteséget az egyesült szövetkezetnek meghitelezi, 1988-tól öt éves időtartamra. Az elmondottak alapján az egyesült szövetkezetét 1987. évben plusz hitel visszafizetési kötelezettség nem terheli. Alapvető feltétel, hogy a Lenin Tsz tagságának, alkalmazottainak a beolvadással történő egyesüléséből a pozíciój a nem romolhat. Az önelszámoló egységek megalakítását a Ceglédi Lenin Tszben már bevált önelszámoló egységeknek megfelelően javasoljuk megalakítani. A Magyar-Szovjet Barátság Tsz területe önálló terület maradjon, kerületvezetővel az élén, három önelszámoló egységgel; növénytermesztési, állattenyésztési és az öntőüzem, valamint a VÖRSAS GT és a faüzem. Az erdészetet és a juhászatot javasoljuk összevonni és főágazati irányítás alá helyezni. Ezek szerint az irányításban a főágazati, ágazati és a területi irányítást alkalmaznánk. A megmaradt adminisztratív állomány beolvadna a Lenin Tsz hasonló szervezeti egységeibe. Végeredményben a Magyar-Szov-41