Keresztényi Nándor: Ceglédi cölöpverők. A Lenin Termelőszövetkezet 40 évének históriája (Cegléd, 1989)
III. fejezet: Csala István emlékezéseiből
III. fejezet Csala István emlékezéseiből 1. Reznák Erzsébet muzeológusnak mondotta magnóba emlékeit Csala István, terjedelme kitesz egy könyvre valót. Kár, hogy még nem jelentkezett rá kiadó. Tudtam korábban is a kéziratról, de csak 1988 novemberében sikerült megkapnom, immár az özvegytől, s a Magyar Hírlapban, a kormány napilapjának Hétvége mellékletében közreadtam belőle egy szemelvényt. Ekkor volt 40 éve annak, hogy a ceglédi, hat elemit végzett, de már a harmincas években a városi képviselőtestületben, majd a kisgazdapártban is tevékenykedett, a debreceni ideiglenes nemzetgyűlésnek tagjaként működő, s az ország házából csak 1952-ben kiesett Csala Istvánból - miniszter lett. Dobi István, a Kisgazdapárt elnöke alakított ugyanis akkor kormányt, helyettese Rákosi Mátyás volt, de a minisztertanácsban olyan jelességek foglaltak helyet, mint az ugyancsak kisgazdapárti Ortutay Gyula vallás- és közoktatásügyi miniszterként, Erdei Ferenc államminiszterként, parasztpárti főtitkárként, a kommunista Rajk László, mint külügy-, Kádár János, mint belügyminiszter és így tovább. Ketten esküt tettek, a többiek fogadalmat - írja Csala István. Ortutaynak tárcájánál fogva illett, néki pedig, mint hithű katolikusnak - aki egyébként reverzálist adott református feleségének, azaz gyermekeinek - természetszerű volt az eskü. Most mégsem a kormányban viselt röpke néhány hónap („akkor kerültem ki, amikor Rajk”) eseményeiből idézek azonban, hanem a ceglédi földhöz kötődő emlékeiből. (De remélem, hogy hamarosan az egész szöveg megjelenhet egy könyvecske alakjában, mind Márton János, mond csekélységem mindent megtesz ennek érdekében.) „Úgy beszélem el az életemet, ahogy én annak a fontosságát éreztem. Nem írtam le magamnak az életrajzomat, mert már nem is tudok írni. Két ujjam béna és nem tudok már írni rendesen, de gondolkozni még tudok. Visszaemlékezem a régi időkre elég tisztán, még a kisgyermekkoromra is, 3-4 éves koromig. Nem voltam 31