Szabó Imre - Szatmári Lajos (szerk.): Iskoláink államosítása 1948-ban. Pest megyei pedagógusok visszaemlékezései a 30. évfordulón (Budapest, 1978)

Hargitai Károly: Zárszó

78 -.ZÁRSZÓ Meghatódva olvastam végig magam is a 30 év előtti eseményekről szóló visszaemlékezéseket. Az olvasó mindig érzelmileg is viszonyul az olvasmányhoz, igy vagyok én is. Nemcsak együtt érzek a visszaemlékezőkkel, hanem azo­nosulok is velük, hiszen Írásaik felidézték bennem is az emlékeket. Egyházi tanítóképző után felekezeti tanítói pálya­kezdés, majd "menekült egyházi tanító" minőségben állami beosztott egyházi iskolában. Ez volt személyes utam 1941-től 1948-ig. A visszaemlékezések tényeinek, az akko­ri viszonyoknak, az államosítás vágyának^és az érte folyó küzdelemnek részese toltam egy másik megyében. A személyes élményből egy jelenet ma is feltör belőlem. Résztvettem a megyei államosítási tanitó-gyülésen.. A nyi­latkozatot felolvasó tanító-kollégát lelkes taps és örven­dező, egyetértő megnyilvánulások követték. Majd egy idős, ősz tanító remegő hangon megszólalt« "Én is örülök, de tessnek mondani: nem lesz ebből baj? Nem kel.1 félni a meg­torlástól, mint 1919-ben?" Eltelt .30 év, s ebből 29 és fél évet Pest megyében dolgoztán. Egységes nemzeti, demokratikus közoktatás alap­jain felépült a magyar szocialista közoktatás. Az iskolák államosítása volt az alapozó lépés ahhoz, hogy szocialis­ta tantervek és iskolareform szülessen. így vezet az ut az 1972. évi MőZMP KB határozathoz; az oktatás tartalmi to­vábbfejlesztéséhez, amelyen jelenleg is dolgozunk. Most 30 év után ismét uj tanév kezdődik és az iskolákban uj tan­tervek, tankönyvek indulnak útjukra, amelyek pedagógusnak és diáknak egyaránt fontos feladatot jelentenek.

Next

/
Oldalképek
Tartalom