Tapodi Katalin - Kerekes László (szerk.): Huszonötéves a Dél-Pest megyei Nagy István Képző- és Iparművészeti Csoport. Emlékkönyv (Dabas, 1994)
képzőművészeinek első tárlata. Tizenhárom művész ötvenhét alkotásával mutatkozott be a nagyközönségnek - jó folytatást ígérő sikerrel. S hogy nem csak ígérték a jó folytatást, bizonyság rá a NI ’70, amely kéthetes dabasi nyitvatartása alatt osztatlan sikert aratott az érdeklődők körében. Ezen a tárlaton a nevezett három járás már huszonegy képzőművésszel képviselte magát. S amiről szinte csak az elismerés hangján szólhatunk: a tárlatot a három járás vezetői által megszavazott és kiírt pályázat közzététele előzte meg. A pályázat a felszabadulás negyedszázados évfordulója alkalmából született s ez természetszerűleg meghatározta - nyomban hozzá kell tennem, jó értelemben határozta meg - a kiállítás tematikáját, amelynek középpontjába elsősorban az ember került. Az alkotó, az életet tervező, az élet szépségein örvendező vagy gondjain töprengő ember. A tárlat legsikeresebb alkotásaA'oc^'í László: Kuporgok című olajképe. Ez a kis méretében is monumentálisnak ható alkotás indulati fűtöttségével az elesettségében is nagy tettekre hivatott embert példázza. Bányász Béla kék szürke Parasztfeje az ember és a természet egymásra ható és egymással csatázó valóságából született, hűen tükrözve a megfáradt, de mégis győztes embert. Fegyó Béla képeit az okkertől a szépiáig a barna színek széles skálája jellemzi. Csendes líra és szenvedélyes lüktetés lép harmóniára képein, amelyek az új életet tervező emberpár tűnődését, a munkában fáradt, de a végzett munkának mégis örülni tudó emberpár életszeretetét és egymás segítését példázzák. És ugyanez a derű és életigénylés tükröződik Kiss Ernő: Tavaszvárók című alkotásán. A fehér-rőtbama tág határ előtt álló parasztpár látszólag csendesen szemléli a kihalt tájat, de a színek villódzása tettrekész nyugtalanságukat fogalmazza meg a festészet nyelvén. Sikeres tárlat a dabasi NI ’70, amelyet rövidesen Monoron és Ráckevén is bemutatnak a nagyközönségnek, beszédesen példázva: az összefogás ilyen eredményekre képes. p.p. (Prukner Pál: „NI ’70”, Pest megyei Hírlap, 1970. június 21., vasárnap.) 10. Kocsis László: Anya gyermekével 13. A grafikától a plakettig A Dél-Pest megyei Nagy István képzőművészeti csoport május 15-től 22-ig az Eötvös-klubban mutatkozik be. Vendégkönyvükben elégedett sorok bizonyítják: nem volt érdektelen a tárlat megrendezése Budapesten, az egyetemisták klubjában. A bemutató szokszínű: grafikák, festmények, szobrok, gobelinek. 12. plakettek sorakoznak egymás mellett, bizonyítva - sok időt töltenek szenvedélyükkel, s rögtön leszögezhetjük, nem is tehetségtelenül. A tárlaton csak két gyengébbnek nevezhető munkát láthattunk: Péterffy Ágnes "Ártatlanság" című gobelinét, mely mind színkiválasztásában, mind formavilágában szegényes, és P. Szabó Edit "Sellő" szobrát, mely elnagyolt, közepesen megformált alkotás. Most azonban térjünk át a kiállítás legtehetségesebb részvevőire. Miklosovits Lászlót bizonyára már ismerik, hiszen régóta jelentkezik új és új témáival, jól megoldott grafikáival a Pest megyei tárlatokon. A "Cantata Profana"grafika-sorozata kifejező, a zenével együttélő alkotás. Nádasdy János "Kubikosok" című képe bár már sokszor megformált, s témájában is sokszor megfogalmazott, de színei, szerkesztése nagy gyakorlatra, jó látásmódra vall. Varga László "Bálványok" grafikája vonalvezetésében hordozza a tehetséget, kompozíciójának erőssége a kitűnő rajzkészség. A kiállítás vendégeinek figyelmét különösen felhívta magára Kampfl József, aki a most divatos plakettművészet egyik tehetséges alkotója. Érzi az anyagot, a rendelkezésére álló sajátos teret: a "Színház" az "Est" és a "Földrengés" című plakettárulja el leginkább sokat Ígérő tehetségét. Á tárlat kamarajellegű hangulata, az olkotásokból kisugárzó, főleg színélményekben megfogalmazódó, kissé naív életszeretetről számol be. E kiállítás a képzőművészkor tagjainak ambícióit jól szemlélteti.
