Tapodi Katalin - Kerekes László (szerk.): Huszonötéves a Dél-Pest megyei Nagy István Képző- és Iparművészeti Csoport. Emlékkönyv (Dabas, 1994)
s ez frissítette a vérkeringést. Arányosabb lett a hivatásos művészek és az autodidakták részvétele. A többféle képzőművészeti műfaj jelenléte is növelte az összhatást - szobroktól a kisgrafikáig. 1983 májusában tárlatsorozat jegyében nyílt meg Kocsis László emlékkiállítása először Ráckevén a Savoyai-kastélyban, (25. számú doumentum) később a szigetszentmiklósi tanácsházán és a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár 12-es Galériájában, Kőbányán. Kocsis László a Nagy István Csoport alapító tagja volt, mértéke lett, egyik klasszikussá váló értéke. Élő hagyomány. Olyannyira az, hogy ezt az emlékkiállítást is tanítványa, művészetének örököse, Somogyi György rendezte, válogatta. Ötvenegy festményt, nyolcvanegy grafikát - kész és lezárt életművet. 1984. augusztus 20-án nyílt meg a ráckevei Savoyai-kastélyban a Nagy István Csoport jubileumi kiállítása, melyben az elmúlt tizenöt esztendőre tekintettek vissza az alkotók. Harminchat résztvevő hatvannégy festménye, szobra, grafikája jelezte az újabb térhódítást. Eőry Emil révén Érd is bekapcsolódott a munkába, nem alföldi jelleggel, de elszánt útkereséssel. Ez a tárlat érzékeltette azt, hogy tovább él a Nagy István-i látásmód Bányász Béla, Nádasdy János, (26. számú dokumentum) Kiss Ernő, Nagy László Lázár munkásságában. Mindezt ellensúlyozta - s ez teremtette meg az igazi egyensúlyt - a kezdeményezők tábora Kéri Mihály, Őrei József, Somogyi György, Orosz László, Heiling György. Az is a csoport erőssége lett, hogy új hajszálgyökér támadt Reitz János, Pál Aranka, Orosz László révén, s új minőségi mérték született Kos Péter, Palkó Tibor, Zsin Judit személyében. Mindig új értéket, új meglepetést vehetünk számba, 1984- ben Puha Ferenc, Balogh árpád, Orosz László, Reitz János, Eőry Emil, Pál Aranka, Kiss Ernő, Kos Péter, Bemóth Zoltán, Őrei József, ifj. Pál Mihály és Gábor Éva alkotásait. A csoport hivatása az idők során bővült és változott is. Először a festőtehetségeket gyűjtötte egybe, adott számúiéra fontos inspirációkat, hogy a művészet jelöltjeiből festők, szobrászok, grafikusok legyenek. A művek létrejöttével időszerűvé vált a társadalmi szolgálat is, a közönség és az utánpótlás nevelése, érintetlen vidékek és tájak bevonása a kultúrába azáltal, hogy megfestették azokat, azáltal, hogy a képzőművészet élő vérkeringésébe fogadták. Megyénk déli része immár festészettel is bejárt vidék. Ezt a térséget is megszentelte a képi gondolat, lassan immár nem marad olyan szöglet, melyet ne idézett volna egy kép, rajz. Kétségtelen, hogy az első, jórészt amatőr korszakot felváltotta az emelt igényű autodidakták és hivatásos festők, grafikusok, szobrászok alkotóegyüttműködése, mely a fejlődés nélkülözhetetlen záloga. A rendszeres megújulás az erők átcsoportosításának és születésének jegyében történt hatékony szervező energiákkal, a társadalom és a helyi, megyei művészetpolitika fokozott figyelmével és segítségével. Losonci Miklós (Pest Megye Képzőművészete, Művészettörténeti tanulmányok, 1990.) Az utóbbi tíz év A Dél-Pest Megyei Nagy István Képző- és Iparművészeti Csoport működését meghatározta a tagság heterogén összetétele (ezt természetesen a szakmaiság szempontjából értem) és a támogatóik) elvárásai. Az első probléma mely szerintem végig kísérte napjainkig az elmúlt 25 évet, különböző konfliktusok forrása volt. Az indulás - a „legenda” - nem számolt ezzel, nem is számolhatott, hiszen akkor a cél nem ez volt. Erről már olvashattak az előző fejezetekben, így nem ismétlem meg. Párhuzamokat keresve: a művésztársadalomban mindig voltak csoportok, közösségek, melynek tagjai spontán vagy tudatosan szerveződve egy közösen elfogadott program alapján dolgoztak. Ez lehetett egy konkrét téma (témakör), de előfordult technikai, műfaji azonosság. Vagy valamiféle baráti társaság kezdte meg működését átalakult választott névvel, vagy egyszerűen a tagok létszáma alapján. (Kilencek, stb.) Ezek a csoportok többnyire hasonló felkészültségű alkotók voltak, ritkán fordult elő, hogy jelentősen gyengébb kvalitású művészek vagy esetleg amatőrök vállalták volna fel egymást. Ez érezhető, hiszen egy kiállítás, bemutató, tükör, doku
