Hidvégi Lajos: Regélő falvak. Történeti elbeszélések (Cegléd, 1983)
Nyelvújító Helmeczy Mihály író volt, műfordító, szerkesztő, tagja a Tudományos Akadémiának és a Kisfaludy Társaságnak, Kazinczy Ferenc odaadó híve. Olaszul, spanyolul, franciául, angolul, németül és latinul kitűnően beszélt. Amíg Kazinczy a szépirodalmi nyelv kiművelésében szerzett elévülhetetlen érdemeket, addig Helmeczy az élet nyelvének tisztításában. Nyelve országossá lett, szebb, könynyebb, simulóbb. Királyhelmecen született 1788-ban, Tatán és Veszprémben járt deák oskolába, Pesten jogakadémiára, itt szerzett ügyvédi oklevelet. Melczer László hétszemélynök titkára volt, befolyásos ember, aki segítette Kazinczy kilenc kötetének kinyomatását a Trattner könyvkiadónál. Ez időben a sajtót béklyóban tartotta a cenzúra, gátolta a társadalmi haladást szolgáló írások megjelenését, a sajtószabadságért progresszív politikusaink kitartóan küzdöttek, s az 1830-as országgyűlésen vívták ki az engedményt a szépirodalmi évkönyvek és almanachok terjesztésére. Ekkor indult útjára a hosszabb rövidebb időt élő Auróra, Zsebkönyv, Hébe, Asparia, Szépliteratúrai Ajándék, Koszorú, Kritikai Lapok, Athenaeum, Figyelmező, Regélő, Honművész, Szemlélő, Rajzolatok stb. Művelték és szórakoztatták a közönséget, már csak a politikai hírlap váratott magára. Végre, 1832-ben az is megindulhatott, Széchenyi István köre kapott engedélyt elsőnek újságalapításra, a lapot Helmeczy Mihály nevére kérték. A Jelenkor volt az első, modernül szerkesztett magyar hírlap, rendszeresen közölt beszámolókat a Magyar Tudományos Akadémia, a Kisfaludy Társaság tevékenységéről, a magyar színészetről és az épülő Nemzeti Színházról, csak éppen a belső politikai életről nem, mert itt fogott legvastagabban a cenzor ceruzája. Ami efféle cikk megjelenhetett, az a Pressburger Zeitung nyomán került a lapba. Helmeczy a Magyar Tudományos Akadémiában tisztséget is viselt, Teleki József elnök, Széchenyi István alelnök és Döbrentei Gábor titkár mellett pénztáros volt. A heves nyelvújítási vitákban részt vett, az újítókkal élesen szembenálló dunántúli írók ellenében azt bizonygatta, hogy más nemzeteknél is az írók alakítottak a nyelven. Nevét Berzsenyi Dániel verseinek második kiadása elé írt bevezetése tette híressé, erre azért volt szükség, mert a maradiak a Mondolatban a költő egyes szavait kicsúfolták. Helmeczy ezzel az írásával oly meggyőzően foglalta össze a nyelvújítók tevékenységét, hogy a konzervatívok meg sem kísérelték az ellentmondást. A győzelem azonban elragadta, egyre jobban belemerült az erőszakolt és jogtalan szavak gyártásába, ezek a mondvacsinált szóalkotások és szócsonkítások azonban hamar kihullottak a használatból. Különösen hírhedtté vált az Aurórában megjelent Tasso-fordítása, melyben kíméletlenül megcsonkította a szavakat, csupán azért, hogy az eredeti alkotás stanzáit sorról sorra követhesse. Ekkor, 1822-ben kelt szárnyra a mindmáig emlegetett szállóige: „Helmeczy, aki a szavakat elmetszi.” Szertelenségei mellett számos új szava bekerült a köznyelvbe, ezek ma már egyenértékű tagjai élő beszédünknek. Túlzásaiért maga Kazinczy fékezte Helmeczyt. Egy hozzá címzett versében ezt írja: „Szerecsent mosod, a siketet leckézteted, úgymond,/Aki nem érti, miért leckézteted és mosod őket. Mosd és leckézgesd, szerecsen marad és siket, aki/Már siket és szerecsen: de magának bért hoz az érdem”. 46
