Hidvégi Lajos: Regélő falvak. Történeti elbeszélések (Cegléd, 1983)
Thália szekerén, Törtei felé Pest-Buda német volt, az utcákon csak akkor hallatszott magyar szó, ha a vásárokra bejöttek a vidékiek. Legjobbjaink a kiszolgáltatott ország nyelvének pallérozásával és tüntető hangoztatásával álltak ellen a császári elnyomásnak. Aki magyar könyvet vetít a kezébe, magyar verset olvasott, magyar színészt tapsolt ki a függöny elé, az hazafias tettet hajtott végre. A XVIII, század végén s a XIX. század elején a magyar nyelv dolga a kibontakozó reformmozgalom központi ügye volt. A nemzeti festészet, szobrászat, irodalom és a színjátszás a polgári forradalom egyik fontos előkészítője volt, hatásuk jelentős a politikai életre. Az irodalom ilyen szerepe közismert, a színjátszásé kevésbé. Ezen írás a nemzeti színjátszás kezdeti időszaka egyik nagy szervezőjének és mecénásának, Vida Lászlónak és színházának életét mutatja be. Vida volt a második magyar színtársulat igazgatója, drámaírója. Mint ismeretes, Kelemen László hívta életre Budán li790-ben a rövid életű első hivatásos magyar színtársulatot, addig, de sokáig még azután is, német nyelvű állandó társulatok működtek hazánkban. Kolozsvárott alakult még állandó együttes Wesselényi Miklós báró szervezésében, aki 1807-ben ketté osztotta társulatát, s az egyiket Pestre küldte. Színészei a Rondellában működő német színház albérlői lettek, hetenként kétszer játszottak. Az örökös súrlódások miatt a magyarok 1809-ben átköltöztek a Hacker-házba, Hacker József ácsmester szálájába, amely eddig báli mulatságok céljára szolgált. Az egyemeletes épület a mai Tanács körút 7. számú telkén állott, néhány évtizede bontották le. Vida László fáblabíró vette át az igazgatást, birtoka jövedelméből alakította át a tánctermet színházzá, s a mindig szegénységgel küszködő színészek ruhatárát és kelléktárát korszerűvé tette, fizetésüket az elérhető legmagasabbra emelte. A Hacker-szála színészei Vida idején kiegyensúlyozott anyagi körülmények között éltek. Az erdélyiek közé magyarországiakat is fölvett. Láng Ádám, Benke József, Czagányné, Déry István, Katona József, Sáskáné, Sáska Biri, Siményi Biri voltak a közönség kedvencei. A zenekart Pacha Gáspár dirigálta. E mozgalmas életű teátrumba jelentkezett felvételre az özvegy jászberényi patikusné szikár, sápadt, előrehajló nyakú, tizenöt éves leánya, Széppataki Róza. A kislány eltökélt volt, a mama hallani sem akart a színpadról, nagy nehezen engedett az egyéves szerződésnek. Vida László színésznőnek állította, s akkor még nem tudhatta, hogy ő lesz az első magyar operaénekesnő, a vándorszínészek korának legnépszerűbb művésze, a mindmáig emlegetett Déryné. Abban az időben minden társulat maga képezte ki színészeit, Rózát Pacha mester tanította énekelni, a kedves Murányiné ifiasszony pedig a színpadi mozgásra, öltözködni és hajat bodorítani Bárány Katica segédszínésznő oktatta. A közönség elé elsőnek a Két róka románccal lépett. Nagy tapsolj kapott, a színészek és a közönség barátságukba fogadták. Hírnevét Az első hajós daljáték hozta: Vida László szövegére Pacha Gáspár szerzett muzsikát. A boldog színigazgató, a még boldogabb énekesnővel a karmester társaságában, hármasban vidáman ültek fiákerbe, Róza első színházi vacsorájára, a Beleznay-kertbe. Másnap tetőzött a kislány öröme. Vida borítékban harminc forint jutalmat küldött lakására a színlaposztóval. Az Arany idők sikere újabb harminc forintot hozott és hároméves szerződést, havi huszonöt forint gázsival. Déry István vetett szemet reá, de Róza húzódozott tőle. Nem szerette. Fiatalságát hozta föl ellenvetésül, s azt, hogy ki sem tudja mondani: édes Pista. 44
