Hidvégi Lajos: Regélő falvak. Történeti elbeszélések (Cegléd, 1983)
Falu települt a kocséri pusztán A kocsériak jászok, és származásuk tudata büszkévé teszi őket. Közeli történetüket minden iskolás gyermek ismeri, távoli múltjuk azonban szelíd homályba vész, őshazájukról inkább föltevések vannak, mint igazolások. Nem szégyen ez, hisz’ a magyarság őstörténetében éppen olyan sok a bizonytalanság, mint akárhány európai népében. A megbízható történelem a népek önnön írásbeliségével kezdődik, ami azelőtt volt, arról csak részleteket tudhatunk a szomszédok nagyon is ellenőrzésre szoruló följegyzéseiből, a modern nyelvtudományból, régészetből, embertani mérésekből és a néprajz világából. A tudomány a jászokat az indoeurópai nyelvcsaládba sorolja, az iráni csoport népéhez. Alán ivadék a jász és az őszét. Az oszétok élénken érdeklődnek nyugatra szakadt rokonaik iránt- A Kaukázus messze esik a Jászságtól, ez azonban nem akadálya sem a tudománynak, sem a közös ős keresésének. A közös ősök hétszázötven évet meghaladó időkben a Meotisz-tenger vidékén szenvedték el a világhódító mongol tatárok megsemmisítő katonai csapását, a Kalka folyónál 1223-ban. Ez az első említés a jászokról, akik a krónikák szerint a kunok segédcsapatai voltak. Föltehető, hogy a kunok törzsszövetségébe néhány jász törzs is tartozott, annak ellenére, hogy a kunok török eredetűek, ez azonban akkor nem volt akadálya az összefogásnak. A másik nyelvénél fontosabb volt a közös vállalkozás, a közös védelem a támadások ellen, nem utolsó sorban a közösen végzett elvándorlás. A vesztes csata után a kunok nyugatra vonultak az Al-Dunához és lakták meg a vidéket évszázadokra. Magyar történeti kútfők mondják, hogy Kumániába a mi keresztény térítőink jártak ki a pogány kunokhoz. Az al-dunai kunokat hívta be IV. Béla királyunk 1239-ben. A kunok részben bejöttek, részben kint maradtak. A jászokról azonban a kalkai csata óta semmi híradásunk nincsen. Száz esztendő után ír róluk, mint hazai jassokról Róbert Károly király, 1323-ban. A jászoknak a kunokkal egy időben való betelepítése általánosan elfogadott tény, igazolják a hazai törvények, melyek jogilag a jászok és a kunok között nem tettek különbséget- Döntő jelentőségű valóság a két jövevény népnek a patrimóniumban való elhelyezése. A királyok magánföldesúri birtokain esett változtatások nem sértették az engedetlen magyar földbirtokos nemességet, bajok származtak volna az arisztokrácia megbántásából a veszély óráiban. A Kárpáton túli országokban már füstölögtek a felgyújtott faluk és temetetlenül hevertek a tatár szablyáktól legyilkoltak holttestei. A király tudott ezekről, és országunk védelmét akarta erősíteni a jövevényekkel, akiknek létszámát a korrekcióra szoruló Rogerius negyvenezer családra számlálta. A szabad jászok és kunok népe kiváltságait az 1514. évi törvény szüntette meg, adózásra és tizedfizetésre kötelezvén őket, majd a Tripartitum sorolta be mindnyájukat a jobbágyok közé. A törökkori népmozgások a jász egységet megbontották, közéjük magyar és nem magyar lakosság keveredett. Fekete Lajos nyelvtudós az 1546—50 közötti török összeírásokban csupán húsz százalék alán nevű családot talált a jász falukban. Szekfű Gyula történetíró az őslakosságot 45 százaléknak véli. A fölhígulást az idézte elő, hogy a harcok idején a jászok felmenekültek a Felvidék hadak nem járta vidékeire, és amikor a magyar kapitányok, mind a török basák csalogatásaira visszatértek, felvidéki magyarok is csatlakoztak hozzájuk. így tehát a XVI. században már nem azonosíthatók a jászok az eredeti etnikummal- Mégis ez a kevert népség 1567 táján szilárd, napjainkig tartó jász közösséggé 18
