Hidvégi Lajos: Pusztabokrok. Adatok Cegléd és környéke településtörténetéhez a régészeti, történeti források és a földrajzi nevek alapján (Cegléd, 1984)
Adattár
és a Fekete-halomban. Együttesen mintegy nyolcezer hold a kiterjedésük. Az 1845-ös uradalmi úrbéri összeírás 855 „Nyomási nyolcad telket” mutat ki 8736 hold kiterjedésben. (Egyházalapitványi Czeglédi Uradalomhoz tartozó Czegléd MVárosának mind az öt tized Úrbéri öszveirásának ismétlése, 1845 Octob 22. c. városi lt.) A nyolcad telek a 93 holdas egész telek nyolcadrésze, kereken 12 hold. A fertály vierteil, azaz negyedrész ennek kétszerese, ezt az ellentmondást Molnár Géza úgy magyarázza, hogy 4 tagban voltak: 4x3 szántó -f- 4 hold még az eredeti kaszáló = 16 hold (ezért tizenhatos földek). A fertály 1805- ben (1. Cifrakert) 24 hold. Később — általam nem ismert időben csökkent 12 holdra, így a fertály elnevezés csak hagyomány és Molnár Géza magyarázata téves. (Molnár 1931, 236-—237. old.). A fertályosok magukat szegény embereknek nevezték, de néhány hivatalos írás is annak mondja őket. mint a szőke-halmi kaszálók esetében, azt „Szegény emberek kaszállójának” jelöli. Az úrbériség megszűntekor, a magyar polgári forradalom a fertályos gazdákat is földhöz juttatta, megkapták az általuk használt földeket és kaszálókat. Az elkülönözés azonban bonyolult volt, mert a Fertályok három részben, külön-külön pusztákon voltak, a régi nyomásos gazdálkodás maradványaként. Az első nyomás Vajta-szilason és a Bécsi-háton volt, a második nyomás a Bécsi-háton és a Kosár-hegyen, a harmadik Varjason és a Szőke-halomban. A hajdani feudális váltógazdasági rendszer közös gazdálkodásra kényszerítette a fertályosokat, az egyik részbe búzát vetettek, a másikba árpát és a harmadikba kukoricát. Esztendőnként aztán váltották a vetést. A nyolcadtelkes gazdák három tagban, több kilométerre egymástól művelték földjeiket. A Fertályokon ennek következtében nem is épültek tanyák, odakint nem volt szerszámuk, se jószáguk, sem födél a fejük fölött, nem tudtak hova menekülni hirtelen záporokban, és ami a legfáradságosabb volt, napnyugtakor haza kellett vonulniok, másnap újra kifáradniok. Az egész napot kint töltötték, kint is főztek maguknak. A dűlőkön tűzhelyet állítottak, ki-ki a maga bográcsát akasztotta a szolgafára, leginkább laskának. Ezért csúfolták a ceglédieket „laskásoknak” másként „kabakosoknak”, mert a városról vitték ki az ivóvizet nagy kabaktökökben. (A tűző nap nehogy poshadttá tegye a vizet, a kabakokat beásták a földbe, hogy hűsen, frissen maradjanak.) így látták őket déltájban a szelei, szentmártoni és az abonyi emberek, elhaladtukban a jászberényi, a kátai és az abonyi országúiról, amint az ebédtüzek mellett guggoltak. A fertályosok a takarmányt, szalmát, szénát, juhot a várost kerítő akloskerteken tartották, istállóik is az akiokon álltak, fölös ökreik, teheneik, tinóik elhelyezésére. A városi házhelyen csak egy pár lovat és egy csordára járó fejőstehenet tartottak. A fertályos gazda örökké úton volt, hol az egyik nyo-81
