Hídvégi Lajos: Pusztabokrok II. Adatok Alberti, Irsa, Dánszentmiklós és Miebuda településtörténetéhez (Albertirsa, 1990)
IV. Alberti
génységi szobák előtt pedig egy szál gyertyánál ültek a naposok, ügyeletesek. Az 1879-ben épült alberti laktanya udvarán derékszögletű nagy istálló állt és áll ma is, a termelőszövetkezet ipari műhelye. A laktanyát 1914 után cselédlakásokká alakították. Úgy rekesztették el, hogy az udvarról jártak be a közös konyhákba és a konyhákból négy-négy szoba ajtaja nyílott a családoknak. Sertést, baromfit tartottak az asszonyok, az udvaron ólakat eszkábáltak. Az ólak alapjait, ha megásták, emberi csontokat borítottak ki és tégla- és kődarabokat. A Kaszárnya telkén állt az alberti középkori Szűz Mária templom, körötte temetővel. Valamelyik közös huszárezred Albertin hagyta stábja tisztjeinek egy vándorpiktor által festett arcképeit, óbestertől kezdve a regimentspáterig. A felszabadulás után ezek a képek a parasztpárt helyiségeiben voltak a falnak támasztva. Láttam őket, az egyenruhák után ítélve XVIII, századiak. 1948-ban két ceglédi festő járt Albertire, Cseh István és Oldal Lajos, akkor hozzáférhetetlen volt a festővászon, ezek a kétszáz évesek pedig használhatók voltak. Különböző szolgálatokért megszerezték a huszárportrékat, hogy a maguk festményeit pingálják rájuk. Úgy tudom, hogy azzal alkudtak meg az újgazdákkal, hogy a hatalmas Mária Terézia - szerintem kvalitásos - egész alakos képére ráfestik Veres Péter állóképét. Láttam Mária Teréziát is és Veres Pétert is. Ott lógott a kétszer festett kép Bori János parasztpárti irodájában az íróaszal mögötti falon. KENDERHÁTIDÜLŐ (Alberti K20). (Novák 1975) Szőlő a vasúttól délre, az Irsai út mellett, átellenben az irsai Bibic-felső dűlővel.. KILÁTÓ (Alberti J18). A Kisasszonyvölgy és a Hársasvölgy közötti fennsíkon, 210 méter tengerszinti magasságban, a második világháború kezdetén épített honvéd légifigyelő gerendatorony volt. A helybeli első háború híradós tisztese, káplárok, szakaszvezetők jártak ki a faluból ide szolgálatra. A magasfigyelő tetején távcsővel nézték a repülőgépeket és észleleteiket távbeszélőn jelentették parancsnokuknak. A háború után még állt, rendeltetése elfelejtődött, a nép természetfigyelő kilátónak véli. KANTIN 1. Intézői-lak KATOLIKUS ISKOLA (Alberti Ki9). Dózsa György út Az eredeti katolikus iskola épülete még sokáig fönnállt egy tanteremmel és a tanító lakásával. Feltehetően a kiegyezés utáni iskolatörvénnyel létesült. Hat-92