Hídvégi Lajos: Pusztabokrok II. Adatok Alberti, Irsa, Dánszentmiklós és Miebuda településtörténetéhez (Albertirsa, 1990)
VII. Mikebuda
juhot járattak rajta a pilisiek, bicskeiek és szentmártoniak. 1735-ben Dobos Pál, Péter Deák és Sörös Pál árendálták a kaszálók egyrészét.24 1690 és 1848 között a nagykőrösiek bérelték Mikebuda egy részét. Az árendát a legeltető gazdák adták össze. Vágyi István nagygazda 50 tallérral járult hozzá, mint az 1708-ban tett végrendeletéből kitűnik. 25 A török utáni birtokosok közül ismerjük gróf Hardegg özvegyét a szarvasi részeken. Hamar lekerülhetett a kezéről, mert 1754-ben ezt a határrészt irsai Zlinszky József tulajdonában találjuk, aki béreseivel és jobbágyaival innen behatolt a ceglédi területre és onnan jó darab gyöpöt elszántott.26 3. PÁSZTOROK A MIKEBUDAI PUSZTÁN A XV111. SZÁZADBAN Mikebuda hatezer holdas lakatlan területén akkor már százötven éve forogtak a nyájak, középkori romlott temploma mellett vén csárda állott, pihenőhelye az útonjáróknak, akik a Tisza menti Csongrádról Nagykőrösön által Budának tartottak. Országút, kövezetlen és széles volt, mert az egy nyomon ballagó szekerek hamar elültek a kátyúkban esők és a tavaszi hóolvadások idején, letértek a gyöpre új nyomot hagyva az utánuk jövőknek. Azok megint odébb jártak, így vált tizenöt-húsz méter szélessé. Hely volt bőven. A csárdába tértek be a pásztorok is, elsősorban a számadók. (A csárdás nevét is tudjuk 1728-tól 1735-ig árendálván, Tokaji András volt, 1673-ban születvén törököt is látott gyermekkorában.) Pásztorok, zsellérek, akiknek föld nem jutott, szülőföldhöz nem ragaszkodó örökös vándorok, pusztákra kényszerített, a társadalom szélin-alján tengődő másfajta parasztok, az adózás keserűsége sem adatott meg nekik, mert házuk se volt, mindig a mások tulajdonában laktak. Távol éltek a faluktól, életmódjuk, gondolatviláguk merőben különbözött a falusiakétól s közülük mindig elkívánkoztak. Az őszi behajtások után a telet ugyan bent töltötték, a rideg pásztorok kint teleltek a nagy fagyokban, hófúvásokban birkózva a szelekkel és a farkasokkal. Tavasszal, Szent György napján élénkült meg a puszta a sok jószággal és az újra elszegődött pásztorokkal, gyakran új legényekkel, akik tavaly más tájakon pattintgatták ostoraikat, s úgy gondolták, hogy új helyükön megtalálják a szerencséjüket. Mint a legtöbb történeti monográfiának, úgy ennek a tanulmánynak is főszereplői a nemesi birtokosok, időnként szó esik a jobbágyokról is, az urbáriumok szabta jogaikkal, szolgáltatásaikkal. Városokban, falvakban éltek, gazdálkodtak, közösségben éltek és szerencsés esztendőkben egy kis tőkét is fölhalmoztak, jó ruhában jártak és közülük kerültek ki a tanácstagok, a presbiterek. A zsellérek 20 j
