Hídvégi Lajos: Pusztabokrok II. Adatok Alberti, Irsa, Dánszentmiklós és Miebuda településtörténetéhez (Albertirsa, 1990)
III. Településnyomok a pusztabokrok létrejöttéig
halomnyúlvány földjében a kor kétféle etnikumának emlékeivel.13 A késő bronzkori leletek még csak szórványosan ismertek e területről. Időszámításunk előtt 1300 körül a Rajna és az Alpok közötti területről a Duna mentén kelet fele is terjeszkedő halomsíros kultúra népének támadása vetett véget a vatyai kultúra műveltségének. A kései bronzkori kultúrát képviselő kerámia anyagáról azonosítható alberti kiserdei nagy mennyiségű agyagtöredék, mely a harmincas évek erdőtelepítésekor került elő.14 Az i. e. 11-9. században az urnasíros kultúra foglalta el a halomsíros népcsoportok helyét a Duna-Tisza közén, amelynek emlékei ezen a területen is föltűntek.15 Az urnasíros kultúrát képviselő szép urna az alberti grófi gyümölcsös telepítésekor került elő egy szép mívű, mély bekarcolású tál felével. Ez födhette az urnát. Az urna, föltevésem szerint, a földforgatáskor a temető szélén volt, a temető már a kerítésen kívül esik. Az 1936-ban történt földmunkálatok nem bolygatták meg a kívül eső területet, ott, szerencsés esetben ásatást kéne végezni.16 Albertirsa közelében Mendén és Monoron kerültek napfényre bronzkori urnák és eszközök.17 „A középső bronzkorban erődített törzsi központok alakultak ki, körülöttük a szegényebb rétegek kisebb falvaival. Egy-egy telep sáncárok rendszerrel, vagy vizesárokkal kialakított védelmi rendszere lehetett külső ellenség vagy belső viszály, vagy éppen mindkettővel szemben védelmet nyújtó. Az utóbbi lehetőséget szemléletesen bizonyítja, hogy a vatyai kultúra ma ismert 27 erődített telepének („földvárak”) több mint a fele mintegy gyűrűt alkotva fogja közre az ovális foltként jelentkező szállásterületet.”18 Az alberti határon magasodó Várhegy és a tőle három-három kilométerre magasodó gombai, tápiósági és tápióbicskei várhegyek, kissé távolabb északnyugatra, a mendei erdő maradványai találhatók, omladékáik között gyakori hamvasztásos urnákkal, kő- és bronzeszközökkel d 9 4. VASKOR A bronzkori „gazdasági és társadalmi fejlődés lendületét a sztyeppevidékről kiinduló, hatásában Itáliáig gyűrűző népmozgalom törte meg az i. e. IX. század derekán, a preszkita vándorlás. Megtörte ugyan a fejlődés lendületét, de a tizenkét évszázadot átfogó bronzkor vívmányait teljesen nem semmisíthette meg, mely a Tisza-vidéki hódítást túlélő népcsoportok révén nemcsak előzménye, hanem szerves része lett a bronzkort követő korai vaskornak.20 17
