Hídvégi Lajos: Pusztabokrok II. Adatok Alberti, Irsa, Dánszentmiklós és Miebuda településtörténetéhez (Albertirsa, 1990)

V. Irsa

RÁKÖCZISZŐLÖK

(Irsa Mi8). 1975 Novák).

A Kohlmiayerdűlő egyi része. 1906-ban kezdtek itt, a Mikebudai út két oldalán szőlőt telepíteni, ez idő egybeesett a fejedelem hamvainak hazahozatalával, nevezték el emlékezetére. Ekkor az egyik földforgatáson kardos sírt vagy sírokat bontottak ki itt. (Kutas lvél)

REFORMÁTUS TEMPLOM Luther utca

A két háború között építették a négy község református hívei.

RÉTI ÜT 1. Malom út ROMAI KÖVEK (Irsa L19).

Az irsai katolikus templom félköríves szentélyét 1815-ben elbontották, alapjaiból két római kőhasábot emeltek ki, melyeket az újjáépítésben nem használtak föl. A kisebbik kő ma is a templomkertben van, a nagyobbikat, kétszer használt feliratos pogány oltárkövet századunk harmincas éveiben átszállították az alberti grófi kastélyparkba, a már ott álló más római sírkő társaságába, együtt kerültek a Magyar Nemzeti Múzeumba. Az irsai oltárkő ma a kapubejárattól balra eső folyosón látható, az udvar felőli oldalon.

Ezekről a vándorló kövekről szót kell ejtenünk, mert feltalálásuk kellő ismeretek híján, téves következtetésekre adhatnak okot, mintha a Tisza-Duna közén laktak volna rómaiak, holott a Barbarikumban az időben nomád szarmata törzsek éltek, szállásterületük kiterjedt a Dunától keletre eső vidékre, által a Tiszán is, Dácia határáig. A másodlagosan elhelyezett kövek aquincumi eredetűek. Vándorlásuk az Árpád-korban történt először.

Az államalapítással Szent István akaratából feudális falvak települtek és a falvakba templomok épültek. Egyik-másik szentélye falába pogány oltárköveket falaztak. Közismert az irsai, a vasadi és a nyáregyházai középkori templomból kikerült feliratos oltárkő. (Műemlék I. k. 220, 498, 573. 1.) Nem voltak láthatók, akár a befalazott Kőmíves Kelemenné, jelenlétükről csak akkor szereztünk tudomást, amikor a szentélyeket szétbontották. Felhasználásuk talány. Nem valószínű, hogy ezeket a köveket a falak megerősítésére rakták volna be. Csekély, hatvan-nyolcvan köbcentis terjedelmükkel nagyobb szilárdságot nem adtak, emiatt ugyan nem kellett volna áthajózni a Dunán velük és ötven kilométert utaztatni szekéren a kátyús, kövezetlen utakon, hiszen volt itt bőven alföldi darázskő. Feltehetően rituális hiedelemből rejtették a keresztény szentélyek falába ezeket a pogány maradványokat. Föltevésemet megerősítik Mócsy András rómaikor-kutató megfigyelései, aki a pannóniai pogány kultikus emlékek töredékeit mind erőszakos rombolásból származtatja. A pogány szentélyek - kezdve egyes