Hídvégi Lajos: Pusztabokrok II. Adatok Alberti, Irsa, Dánszentmiklós és Miebuda településtörténetéhez (Albertirsa, 1990)
III. Településnyomok a pusztabokrok létrejöttéig
III. Település nyomok a pusztabokrok létrejöttéig i. ÚJ KŐ KOR A Duna-Tisza közének korai története a földrajzi adottságoknak megfelelően a homok borította területen megközelítően egységes. Felderítését megnehezítik a homokhátak, amelyek alatt az anyagi kultúra korai szakaszai lappanganak. Hiányos a kutatás is, és ez okozza azokat a lelőhelysűrűség-különbségeket, amelyek kisebb tájak, egyes községek között fennállnak. A jobban átkutatott területek korai történetéről tudjuk, hogy az első települők az újkőkor középső szakaszán telepedtek le (i. e. 4000) és emlékeik az alföldi vonaldíszes kerámia kultúrájához köthetők, mint ezt a szomszédos Cegléd területén már megfigyelték.1 Eljutott erre a területre a szakálháti csoport délről terjeszkedő kultúrája is. A földrajzi adottságokból adódóan területünk a déli eredetű paraszti kultúra peremvidékéhez tartozott, és elsődlegességet kapott az állattartás a talajváltó földművelés helyett. 2. RÉZKOR Az i. e. 2600-1900 között a Kárpát-medencében bekövetkezett rézkor folyamán sűrűbbé vált e terület lakottsága. Az életmódban lényeges változás nem történt, megmaradt az állattartás, pásztorkodás korábbi súlya, s talán a földművelés gazdasági súlya csökkent. Nem az új fém, a réz jelentett életmódváltozást, hanem az állattartás és az ezzel összefüggő településben beállott változás. A korai és középső rézkor emlékei még ismeretlenek községeink területén, jóllehet Cegléd határában mind a korai rézkort képviselő tiszapolgári kultúra, mind az ebből fejlődő középső rézkori, bodrogkeresztúri kultúra népei hagyatékát ismerjük.2 Kutatás kérdése, hogy e területről is előkerüljenek. A Gödöllői-dombság délnyugati vonulata alatt húzódik a középkorban via magnának nevezett út, a Budáról a Tiszára vezető évezredes országút. Vele 13
