Hidvégi Lajos: Ceglédi históriák. Történeti elbeszélések (Cegléd, 1981)
A történelem lapjain
RÉGI CSIZMADIÁK A mezővárosok állattartó és földművelő parasztjai mellett jelentős számban éltek kézművesek, a helyi fogyasztáson túl vásárokra termelők, céhbeliek, kiknek működését szigorú artikulusok szabályozták. A múlt század közepén, 1844-ben Cegléden 134 csizmadia, 44 szabó, 65 szűcs, 82 takács, 22 asztalos és lakatos, 35 kovács és kerékgyártó, 14 szíjgyártó és kötélverő, 46 molnár és ács, összesen 442 céhbeli iparos élt, a kis létszámuk miatt céhbe nem tömörült kalapos, bádogos, cipész, tímár, orgonakészítő, pintér, németvarga, nyerges, szűrszabó,rézöntő, rézmíves, harisnyakötő, szappanos, mézeskalácsos, festő, rostás, szitakötő, könyvkötő és fésűs, számukat ötszázon fölül emelte. Legfőbb hatóságuk a vármegye volt, az állapította meg az iparcikkek árát, limitációkkal. Mi itt a csizmadiákkal foglalkozunk, akiknek önáló céhházuk volt a mai posta helyén. Korosabb emberek emlékezhetnek még a hosszú, sárga épületre, amely céhház az 1848-as szabadságharc idején honvéd hadikórház volt. A török kitakarodása után, 1699-ben tömörültek céhbe, bizonyítván, hogy ezt a mesterséget azelőtt is már többen űzték városunkban. Fejük volt a céhmester, az atyamester, a bejárómester és a látómester. Az utolsó csizmadia céhmester Oldal Lajos volt, nála maradt a céhtábla, amelyet én még láttam nagyon idős fiánál a Mozdony utcában. A műhelyek életéről vén csizmadiák vallottak a maguk és a régi mesterek élményeiből. Az inas három—hat évre szegődött. Egy—két évig csak szaladj ide—szaladj oda a ház körül, azután került a műhelybe. Este kilenckor feküdt, hajnali négykor keltették a legények úgy, hogy kirúgdalták a falábakat fekhelye alól, legurult s a földön ébredt sajgó tagokkal. Rögtön szalajtották a kocsmába pálinkáért, alig hogy megjött, futtatták kenyérért, tejért, töpörtyűért, túróért. A legények maguk pénzén vették a reggelit és a vacsorát, a majsztramné főzte ebéd járandóság volt, egyszer kaptak csak vacsorát, a Szent Mihály esteli „gyertyavacsorát” figyelmeztetőül, hogy holnaptól gyertyagyújtás után is kell dolgozniok, addig napszálltakor abbahagyták a munkát. Fizetésüket napi egy pár csizma elkészítéséért kapták. Ez volt a szakmány, az ügyesebbek váltómunkát kaptak a lábra mért csizmáért. A nyári vásáron a mester mértéket vett, parádés csizma volt, ma úgy mondanánk, hogy egyedi darab, amit dupla pénzzel fizettek, ebből hetente csak három párat kellett csinálni. Az őszi vásárra vitték el a megrendelőnek. A vásári munkát csak úgy körül21
