G. Sin Edit: Falu Tamás (1881 - 1977) - Pest megyei Téka 1. (Szentendre, 1981)
Falu Tamás költészete
„Én már túl vagyok mindenen, Magánügy lett az életem, Magánosságban múlik el, És már engem sem érdekel.” (Magánügy) „Rossz volna halni, ha még minden állna, A régi világ és a régi oltár, Mily könnyű lesz most örökre elmenni, Köszönöm élet, hogy így elromlottál.” (Köszönöm, élet) Hiába idéz most egzotikus tájakat, nem tudja többé kielégíteni „világhonvágy”-át — s ezért a történelmi kor és saját előrehaladott életkora is felelős. Aalesund sziget lakóinak jelképes csodavárása, és a csoda elmaradása általánosabb, mélyebb következtetések levonására kényszeríti: soha nem érhetjük el a keresett harmóniát. Ó, így vagy te és így van ő is És így vagyok örökre én, Árbocokat lesünk a ködben A valóság vad szigetén. O, hányszor futunk partig s vissza, Hangunk harsány, majd elhaló, Könnyünket a föveny fölissza És sosem köt ki a hajó.” (Aalesund) Hiába idézi a múlt szépségét, hiába idéz örök emberi értékeket, a jelen zordsága és a halál közelsége csaknem minden versébe betolakszik. Chopinre emlékezve például a következő kép nyomul az előtérbe: „Ujjai mint megrogyott térdek Hajoltak meg a sors előtt. S mint egy akkord az ujja alatt, Úgy halt meg Chopin Frederik.” (Chopin) Batsányira is csak a halál, éppen az ő közreműködésével szervezett exhumálás kapcsán emlékezik. 50
