G. Sin Edit: Falu Tamás (1881 - 1977) - Pest megyei Téka 1. (Szentendre, 1981)

Falu Tamás költészete

last, de tiltakozik minden természetellenes ellen, — s önmaga sorsát tragikusan természetellenesnek érzi. Egyik szép én-versében, A fán maradt levél allegóriájában fejezi ezt ki. A magányos sorsú, beteg levél már májusban sárga volt, a nyár, az ősz és a tél is érintetlenül hagyta.

„Minden levél a földre hullt,

S ő fent maradt a fán.

Minden levél a sírba hullt,

Bús őszi ég alatt,

S én mégis csak őt gyászolom,

Aki a fán maradt.”

A lemondás és a csendes bizakodás, a beletörődés és a halk lázadás ellentmondásai — természetes, emberi ellentmondásai — közt hullámzik a kötet. Egyetlen optimista kifejezését a Szérű című versben olvashatjuk:

„Akár verik, akár vetik,

A mag ki akar kelni.”

Mennyire ellentmond ennek az igazságnak a Két part furcsa, heinésen humoros, önironikus, de belenyugvó bölcselkedése:

„Tudd meg, ha nem tudod:

Furcsa víz az élet,

Örömet s bánatot Ültet partszegélynek.

S bármely parton ballagsz,

Úgy fordul utánad,

Hogy túl van az öröm,

S innen van a bánat.”

Hasonlóan könnyed modorban ajánl orvosságot a bánat, a nagyvilág ütütte sebek gyógyítására:

„Tanulj kertben virágot dajkálni,

Fehéret, lilát,

A nagyvilágból nem gyógyíthat más ki,

Csak a kis világ.”

(Orvosság)

44