Szomorú István: A ceglédi református templomok története (Cegléd, 2001)
III. A Nagytemplom
Dr. Szomorú István A déli apszis két oldalajtója helyére ablak került, s az apszis közepe áttörve a déli bejárat ajtajának adott helyet. Ide szélfogó került. Az által, hogy a déli félkör alakú apszis falát áttörték, s rajta ajtónyílást vágtak, azt a célt akarták elérni, hogy a templom tipikusan katolikus jellegét megváltoztassák. Ám ezt így sem sikerült elérni, mert hiszen az egész templom magán viselte a tipikus katolikus templom minden külső és belső jellemvonását. A párkányzat kőcsipkézetét is ebben az időben készítették és egészítették ki. A külső kupolakép igen jelentősen megváltozott. A négyszögletes és sátortetős kupola helyett, mely a Hild tervek szerint belső félgömb alakú rejtett kupolát takart, megmagosították. Az ívekre és a négyszög alakú falrészekre áthidalásokkal épült a hatszögletes dobfal rész, s erre az ablakokkal tagolt köralkatú dobfal. A dobfal ablakai a templom belső terét nem világították meg, mert a belső Rabitz-rendszer szerint épített kupola a világosságot nem engedte át. A belső kupolára az ablakokat is hiába vágták, ezek a kör alakú belső ablakok semmiféle világosságot nem engedtek át a külső fényből, mert idők folyamán erősen beporosodtak és besárgultak, hiszen ezeknek az ablakoknak a takarítása és tisztántartása szinte lehetetlen volt. A kupola külső falrészei gipszből készült díszekkel lettek ékesítve az újklasszikus ízlés szerint. így került a templom kupolájának falrészeire hatalmas női fej, sok virágfüzér, még több szalagi és függöny utánzat. Közvetlen a tetőszerkezet alsó része és a csatorna közé minden egyes tetőbordázat végére bronzoroszlánfejek sorakoztak. A tetőt vörösréz lemezekkel borították, s legtetején a lámpás fölé hatalmas méretű kiterjesztett szárnyú kakas került. A templom keleti és nyugati oldalán az odahelyezett díszkönyvekbe írott mondatok betűinek bearanyozását betűnként 10 krt számítva Kohl Illés végezte. A felírások szövegei a következők: A nyugati oldalon: „Uram szeretem a te házadban való lakozást” Zsolt. 26:8. „Ez a hely nem egyéb, hanem Istennek háza” I. Mózes 28:17. A keleti oldalon: „Tanítsatok minden népeket” Máté 28 : 19. „Én pedig lakóházat csinálok néked, helyet, melyben lakozzál mindörökké” II. Krón 6:2. 1896. július 17-én határozta el a tanács annak a két táblának a szövegét, mely ma is díszíti az előcsarnokot. Az egyik tábla szövege ez: „Építtetett 1835-1871-ig- 98 -