Szomorú István: A ceglédi református templomok története (Cegléd, 2001)

II. A kistemplom

A CEGLÉDI REFORMÁTUS TEMPLOMOK TÖRTÉNETE

színi szemlét, és a pontosan kikarózott helyen megadja az építkezésre az engedélyt. A fundamentum elhelyezésének aktusán megjelent az apácák fiskálisa, Stupitzki János és Wohlnhoffer Mátyás tiszttartó is. A reformátusok részérói pedig jelen volt Csáti Dániel nagykőrösi prédikátor, az egyházkerület püspöke, jelen volt továbbá az iskola professzora, Losonczi István és még több közeli helységből a lelkészek a tanácsbeli személyekkel együtt. A szertartás ilyen sorrendben ment végbe: Először a fundamentumnak való árok mélyen megásatott. Mikor mind a hivatalosok, mind a lakosok a harangszóra a kimutatott helyre egybe gyűltek, „legelsőben Kostyán Imre szolgabíró hathatós szóval, mindeneknek hallására Felséges Asszonyunk hozzánk való kegyességét megjelentette és hogy nem magunktól, hanem az Őfelsége engedelméből fogunk hozzá a mi Istenünknek háza építéséhez, sőt azokat is, akik minket megakarának akadályoztatni, megtiltotta - Őfelsége kegyelmes parancsolatját, amelyet küldött az apácák beadványára válaszképpen, mindeneknek fülükhallatára elolvasta”.

Az alapletétel alkalmára meghívottak: Csáthi Dániel superintendens, Ölvendi András, mint a Kecskeméti Traktus Seniora, nyáregyházi Nyári Mihály megyei esküdt, Borotvás János, inárcsi Farkas János, Veres Pál körösi senátorok, Béníts József jegyző, Losonczi István professzor, Muraközi Sámuel kecskeméti főbíró, Vecsei István monori prédikátor és még igen sokan. November 29-én d.e. 11 órakor az iskolás gyermekek elénekelték a XLII. zsoltárt, mely így kezdődik: „Mint a szép hives patakra - a szarvas kívánkozik, lelkem úgy óhajt Uramra, és hozza fohászkodik.” A gyülekezet a CXVIII-ik zsoltárt énekelte közének képen. Az Isten segedelmező jóindulatáról áradó hatalmas ének betöltötte az egész térséget:

Az Úrhoz én nagy ínségemben Könyörögvén felkiálték,

És meghallgata kérésemben,

Tőle segedelmet nyerénk,

Az Úr Isten vagyon én velem És máshová nem tér tőlem,

Hát kitől kelljen nekem félnem?

S ember árthat-e énnekem?

E kő, melyet a házépítők ítélnek megvetendőnek,

Az épületbe úgy tétetik,

Hogy feje lön a szegeletnek,

Ez pedig az Úr Istentől lett,

Aki ezt ekképp rendelte,

Övé a hála és dicséret,

Hogy ezt a csodát művelte.- 33 -